5.fejezet - Hiszti

Az öltözőben beszélgettem a lányokkal balett előtt, most sokkal felszabadultabbak voltunk, mint első órán. Igazán kedvesek, főleg Amber, vele nagyon sok témát kiveséztem.
- Gyerünk hölgyek! - kopogott kettőt a kulcsával az edző. - Ezen az órán az ugrásokat fogjuk gyakorolni! Vágjunk is bele!

- Soha nem fájtak még ennyire az izmaim - nyafogtam Melodynak a menzán. - Bepróbálkoztunk azzal nála, hogy ma péntek van, de erre még jobban bepipult és guggolásokat csináltatott velünk.
- Ú, elég keménynek hangzik.
- Helló csajok - vágódott le Mel mellé Sean.
- Szia...sztok - állt meg a villa a kezemben, ahogy megláttam Tetkóst.
- Szasztok - és leült MELLÉM!
Senkit se zavarjon, hogy még van hely Sean mellett, na mindegy.
- Milyen órátok lesz? - nézett körbe Melody.
- Gazdaság földrajz - fintorodtam el.
- Nekem is - mondta Sean.
- Emelt biosz és, ha jól tudom Dave neked is, ugye? - nézett rá barátnőm, mire ő bólintott egyet.
- Remek, akkor menjünk is mielőtt becsengetnek - álltam fel idegesen.
- Nyugi Chris, még van öt perc.
Nagyon is jól tudtam, hogy van még öt perc, de egyszerűen képtelen voltam elviselni Tetkóst magam mellett. Idegesített a jelenléte, nem tudom miért.
- De idő mire odaérünk - erősködtem.
- Jól van, menjünk Türelmetlen Kisasszony - állt fel kelletlenül Sean, adott egy csókot Melodynak és elindultunk a terem felé.
Három perccel előbb értünk oda, de inkább ülök itt és beszélgetek Seannal, mint hogy Dave mellett legyek.
- Na ki vele, mi a baj?
- Nem értem mire gondolsz - néztem értetlenül.
- Miért kellett olyan hirtelen elfutni a menzáról, amint odaértünk? - húzta össze a szemeit.
- Már mondtam, időben...
- Igen tudom, de most az igazat mondd! Baj van? Nekem elmondhatod. Zavar téged Dave?
Ó, mennyire fejen találtad a szöget! Nem mondhatom neki azt, hogy igen, mert ők legjobb barátok. Nem akarok konfliktust.
- Nem, dehogy. Csak - gondolkoztam valami kifogáson, ami nem hallatszik nevetségesen. - kicsit stresszes vagyok. Sok vizsgát írtam ezen a héten és a matekot is utolsó órán fogom kikapni.
- Értem, de emiatt igazán nem kell aggódnod, biztosan jó lesz - mosolygott rám.
- Remélem és köszi.
Igaza is volt, a matek dolgozatom ötös lett, száz százalékos. Ma megyek apához, örülni fog neki. Ahogy kiléptem az iskola kapuján, megcsapott a hideg őszi levegő. A kezemet elrejtettem a dzsekimben és gyorsan az autóm fele siettem, de félúton elállták az utam.
- Chris, csakhogy megvagy! Este bowlingozni megyünk, nem jössz velünk? - kérdezte Melody.
- Ne haragudjatok, de ma apát látogatom meg.
- Ó, hát akkor majd bepótoljuk - nézett rám csalódottan barátnőm.
- Igen, akkor sziasztok.
Beszálltam a Mercedesbe és beütöttem apám házának GPS koordinátáit, de idő közben eszembe jutott, hogy elugrom a közeli szupermarketbe. Le merném fogadni, hogy apám hűtője teljesen üres és már egy hete pizzán él. Bevásároltam és már repesztettem is tovább.
- Szia apa - léptem be a kulcsommal a bejárati ajtón.
- A konyhában!
Ahogy sejtettem, pont most akart befalni egy doboz pizzát.
- Tedd csak le! Hoztam kaját, majd én főzök neked - pakoltam fel a szatyrokat a pultra.
- Remek. Mi a helyzet a suliban?
- Minden szuper, vannak barátaim és jó jegyeket kaptam.
- Helyes.
- Igen - hajtottam le a fejem.
Azt hittem jobban fog örülni a látogatásomnak, de megint felvette ezt a hadnagy szerepet. Elkezdtem főzni és ő bevonult a nappaliba tévézni. A kedvencét fogom készíteni, fűszeres csirkemellet jázmin rizzsel. Nem bonyolult és nem is tart olyan sokáig, hogy éhen haljunk. Melodyék most biztos már a bowling pályán vannak és jót szórakoznak. Lehet, hogy nekem is velük kellett volna mennem, mert itt apámmal szórakozni aztán nagyon lehet. Amúgy nagyon örülök, hogy sikerült barátokat szereznem, nagyon féltem attól, hogy majd kirekesztett leszek és senki nem lesz mellettem. Azért lássuk be, a magánynál szarabb dolog nincsen. én már csak tudom. A középsuliban is csak Ben barátkozott velem, akivel később összejöttünk, de rájöttem, hogy megcsal és engem is csak megfektetni akart. Pechjére nem sikerült, de a szívemet rendesen ripityára törte.
- Apa, kész a vacsi.
Megterítettem és enni kezdtünk. Ahogy láttam egy kicsit felderült az arca a kaja láttán.
- Pont olyan, mint édesanyádé - mondta.
- Köszönöm - nyeltem egy nagyon, hogy visszatartsam a könnyeim.

- Hű, elég letörtnek tűnsz - állapította meg Melody, ahogy beléptem a szobánkba.
- Neked is szia. Csak elfáradtam - terültem el az ágyon.
- Milyen volt a látogatás?
- Jó. Milyen volt a bowling?
És Melody legalább fél óráig beszélt. Hálás vagyok neki, így legalább elterelte a figyelmem a tényleges problémámról.
- És jött egy unikornis, aki lepukizta Sean arcát és lepkéket kezdett köpködni...
- Mi van? - néztem rá értetlenül.
- Chris, látom, hogy nem is figyelsz. Mi a baj?
- Semmi, stresszes hetem volt. Elmegyek fürdeni.
Felkaptam a neszesszerem és egy levél gyógyszert elrejtettem a pizsamám és a törülközőm közé, gondosan figyelve rá, hogy Melody ne vegye észre és elmentem a közös fürdő felé.
Furcsa, hogy senki  sincs itt, pedig csak nyolc óra van. Mondjuk péntek van tuti mindenki bulizni ment, nem olyan nyomik, mint én. Amikor törülköztem valaki bejött. Kilestem és majdnem hisztérikus nevetésben törtem ki. Ugyanaz történt, mint legutóbb, Tetkós állt előttem egy szál alsónadrágban. Ahogy elnéztem neki is uralkodnia kellett a röhögőgörcs ellen. Mivel tanultam múltkori esetből, a ruháimat nem kellett újra bekönyörögnöm. A gyógyszereimet ismét elrejtettem, felöltöztem és kimentem fogat mosni. A lehető leggyorsabban akartam végezni, mert ma nem voltam vidám hangulatban. Még a depresszánsokat sem tudtam bevenni. Tetkós vigyorogva odaállt mellém és elkezdte ugyanazt a tevékenységet, amit én már három perce csinálok.
- Baj van? - nézett rám.
- Nem - morogtam.
- Mondd el.
- Nincs bajom.
- De látom rajtad.
- Miért mondja ma mindenki ezt? NINCS BAJOM! Még ha lenne is, azt nem veled osztanám meg! - kezdtem el kiabálni.
- Nyugodj le, ne kiabálj velem!
- Miért nem tudsz békén hagyni?! ELEGEM VAN BELŐLED!
- AZT MONDTAM, HOGY NE KIABÁLJ VELEM! - olyan ideges volt, hogy láttam kidagadni az ereit a nyakán. - Tudod mit?! Cseszd meg a problémáidat! - kirontott a fürdőből és jó erősen bevágta maga mögött az ajtót.
- SZIA! - ordítottam utána, remélve, hogy meghallja.
Mérgesen fújtatva bevettem a bogyókat és visszamentem a szobába.
- Már huszadjára csörög újra a telefonod. Nem akartam felvenni, mert nem az én dolgom, de valakinek nagyon hiányzol - pötyögött Mel a laptopon.
- Biztos Dan az - megnéztem a híváslistámat és tényleg ő volt.
Hirtelen újra megcsörrent ez a szar és ijedtemben elejtettem. Nagyot sóhajtva leültem az ágyra, lehajoltam a telefonért és a fülemhez emelem.
- Szia Dan.
- Szia, nem vetted fel, aggódtam.
Elmosolyodtam, örültem, hogy ő nem azt kérdezte, mint amit ma mindenki.
- Csak fürödtem, ne haragudj.
- Ne beszélj balgaságokat. Milyen napod volt? - biztos voltam benne, hogy elmosolyodott.
- Hát...elég rossz. Neked?
- El szeretnéd mesélni?
- Nem akarlak untatni.
- Te sosem untatsz.
Egy szomorkás mosoly után elmeséltem Dannek, hogy ma voltam apámnál és nagyon rosszul éreztem ott magam. Semmit sem beszéltünk, kínos volt a csend, semmi közös témánk nem volt.
- És felhozta anyát és teljesen kibuktam, tudja, hogy nagyon fáj nekem ez a téma.
- Akkor ezért van ilyen rossz kedved. Ne búsulj, anyukád sem szeretné! Mit szólnál, ha elmennénk bulizni?
- Most?
- Miért ne? Rád fér egy kis kikapcsolódás.
Melody ott ült mellettem az ágyon és izgatottan pattogott. Hevesen bólogatott, hogy mondjak igent. Ahogy meglátta elkámpicsorodott arcomat, kikapta a kezemből a telefont és beleszólt.
- Szívesen elmegy veled, egy óra múlva legyél a kolesz előtt. Szia - csapta le a telefont.
- Ne már! Nincs kedvem elmenni, csak le akarok feküdni aludni és ennyi.
- Nem gubbaszthatsz örökre itt! Fiatal vagy, menj és szórakozz - lökött le az ágyról.
- Ahj, jó. Segíts elkészülni.
Amíg én a hajamat göndörítettem, addig ő előhalászott egy combközépig érő, vaj színű ruhát és egy fekete magassarkút.
- Ezeket tuti nem veszem fel! - kerekedett el a szemem.
- Ne már, jól fog állni!
- Nem és nem. A cipő még elmegy, de a ruha! Ez nem én vagyok! Nem is értem miért vettem meg.
- Jó akkor ruhacsere.
Nekem dobott egy szintén vaj színű ruhát, ez is combközépig ért, de hosszú ujjú volt, csipkés volt a szoknyája és a háta, de úgy volt kialakítva, hogy látszódjon az egész hátam. Úgy volt tökéletes, ahogy volt.
Felvettem, felhúztam a cipőt is és Mel még gyorsan kisminkelt. Belenéztem a tükörbe és nagyon tetszett a látvány. Egyáltalán nem látszott, hogy egy órával ezelőtt az ideg összeroppanás szélén álltam.
- Köszönöm a segítséget - öleltem meg barátnőmet. - De megyek is, már biztosan itt van.
Felkaptam magamra egy vékony kabátot, mégsem akarok megfagyni, lementem és mielőtt kiléptem volna az ajtón láttam, hogy Dan Tetkóssal beszélget. Hirtelen azt hittem szívszélütést kapok. Nagy erővel kivágódtam és idegesen Dan mellé álltam.
- Mit keresel itt? - néztem Davere szúrósan.
- Csak beszélgettünk, na csá - vetette oda flegmán és már el is ment.
- Mit mondott neked? - kérdeztem feszülten.
- Semmi érdekeset, csak megkért, hogy vigyázzak rád, mert mostanában elég labilis vagy.
- Úristen! Ne higgy neki, nem is ismerem, összesen ha két mondatot beszéltünk eddig.
- Nem is hiszek, elég fura a csávó -mosolygott rám. - Gyönyörű vagy, egész este arra kell majd figyelnem, nehogy ellopjanak mellőlem.
- Köszönöm szépen - tűrtem egy tincsemet a fülem mögé.
- Menjünk, nem messze innen van egy jó kis hely - kézen fogott és maga után húzott. Tíz perc séta után egy szórakozóhely előtt álltunk, ahová nagyban ki hallatszódott a zene. Lepacsizott a biztonsági őrrel és bementünk. Mindenhol csak füstöt és táncoló embereket láttam, nagyon sokan voltak. Bedobtuk a kabátunkat egy ruhatárba és leültünk a bárpulthoz.
- Mit iszol? - nézett rám Dan.
- Amit te.
- Két whiskyt kérünk - kiáltotta oda a csaposnak, aki rögtön elénk is csúsztatta a poharakat.
- Igyunk arra, hogy ma mindent elfelejtünk és felszabadultan bulizunk! - emelte fel a poharát.
- Egészségünkre! - mindketten felhajtottuk az alkoholt.
- Táncoljunk - húztam magam után a parkettre.
Szinte soha nem iszom, ezért ez az egy pohár is a fejembe szállt. Ciki vagy nem ciki, ilyen vagyok. Órákig táncoltunk és közben egyik pia jött a másik után. Kezdtem teljesen levetkőzni a gátlásaimat, mindenféle szégyen nélkül simultam Danhez. Jól éreztem magam, sikerült kivernem mindent a fejemből, ami eddig nyomasztott.
- Menjünk Chris, mára elég.
- Nem akaroooook - nyavalyogtam.
- Majd máskor is eljövünk, de most menjünk. Holnap elég másnapos leszel.
- Rendben.
Felkaptuk a cuccainkat és elindultunk vissza a koleszhoz. Út közben nem egyszer, majdnem összeölelkeztem a betonnal, de Dan megmentett és megúsztam egy-két lila foltot.
- Biztos ne kísérjelek fel? - nézett rám aggódva.
- Nem kell. Ma jól éreztem magam. Köszi - vigyorogtam.
- Nincs mit, holnap hívlak - állt egyik lábáról a másikra.
Hirtelen ötlettől vezérelve a szájára tapasztottam sajátomat. Nem volt hosszú a csók, még csak nem is csókolóztunk, csak egy ártatlan szájra puszi volt.
- Rendben, jó éjt Dan - simítottam meg az arcát és bementem az ajtón.
Botladozva felmentem a szobába és mindenféle átöltözés nélkül bezuhantam az ágyba és már el is nyomott az álom.

4.fejezet - Énekóra & Vidámpark

Ahogy felkeltem egyből a négy órai találkozó jutott az eszembe, vagy randi, nevezzük, ahogy akarjuk. A szokásosnál is vidámabban keltem fel és ugrottam rá Melody ágyára. 

- Ébredj álomszuszék - böködtem meg az arcát.
- Mennyit kész, hogy aludhassak még egy kicsit? - morogta.
- A tanároktól is ezt szoktad kérdezni? - nevettem.
- Nem, őket magázni szoktam.

- Látod, mondtam, hogy nem késünk el - morgolódott Melody, ahogy odamentünk a suliboxokhoz.
- De az első órám balett, muszáj volt korán jönni, tudod te milyen nehéz magadra rángatni a dresszt?
- Istenem, de jó, hogy inkább rajzra jelentkeztem - nézett az ég felé. - De megyek is, majd találkozunk.
- Oké, szia.
Elmentem az öltözőhöz és rajtam kívül csak öt lány volt még ott. Kiderült, hogy csak a tanárnak van kulcsa, de ő még nincs itt.
- Elnézést hölgyeim, hogy késtem - gyorsan kinyitotta az ajtót és mi siettünk átöltözni.
Még maradt is egy jó öt percem az óra kezdetéig. Bedugtam a fülembe a headset-et és kiválasztottam az egyik kedvenc számomat. Beszélgettem volna a többi lánnyal, de mind lépéseket meg ugrásokat gyakoroltak. Mire a zene véget ért a tanár már jött is értünk.
Egy nagy terembe vezetett minket, körülöttünk mindenhol tükrök voltak.
- Látom még elég kevesen vagyunk, reméljük később többen kedvet kapnak a baletthoz.
Csak most tűnt fel, hogy francia akcentussal beszél. Sőt, ahogy elnézem ő is balettozhatott. Miután bemutatkoztunk egymásnak kezdetét is vette az óra. Nagyon élveztem, a régi sulimban is jártam balettra, amikor nagyon kicsi voltam mindig anyával táncikáltunk. A halála után a fejembe vettem, hogy folytatni fogom és profi leszek. Nem okozok neki csalódást...
- Rendben, nagyon ügyesek vagytok mindannyian - tapsolt meg minket óra végén. - Mrs.Barnes! Ide jönne hozzám egy pillanatra?
Elrontottam volna valamit? Talán én nem is vagyok olyan jó, mint a többiek.
- Igen tanárnő? Valamit rosszul csináltam? - tördeltem a kezeim.
- Dehogy, csak szeretném megkérdezni, hogy mióta táncolsz.
- Már egészen kicsi korom óta. Miért?
- Semmi, csak kíváncsi voltam - mosolygott rám. - Most menj, még a végén elkésel.
- Rendben, viszont látásra!
- Szervusz.
Remek, most egész nap azon fogok gondolkodni, hogy miért kérdezte ezt. Lehet, hogy a nyáron kijöttem a formából. Jó, mondjuk amikor időm engedte, akkor mindig gyakoroltam.
Gyorsan átöltözem és rohantam az ének terem felé, ami pont az ellenkező szárnyon van. Szuper. Félúton összefutottam Melodyval.
- Milyen volt a rajz?
- A tanár tök jó fej, egész órán nevettünk - mosolygott. - Neked a balett?
- Fárasztó, de nagyon jó. A tanár francia és nagyon érti a dolgát. Basszus, van egy percünk csengetésig!
Rohanni kezdtünk és csak imádkoztam, hogy beérjünk a tanár előtt. Nem hiányzik egy második késés is ezen a héten. Szokás szerint beestünk az ajtón, de a tanár még nem volt benn.
Az ének terem hatalmas volt, legalább háromszorosa a balett teremnek. Negyedét foglalták el a székek és az asztalok, a többi részt különböző hangszerek és volt még egy kis üres rész a hangszerek előtt. Gondolom oda kell kiállni majd felelni, énekelni meg hasonlók.
Jóval többen voltak benn, mint az előző órámon, nagyjából huszan lehettünk. Valami csoda folytán még három hely volt nekem és Melodynak középtájt, amiből kettőt el is foglaltunk.
- Erre inni kell - nevetett fel Mel és beleivott az ásványvizébe.
Nagy erővel kicsapódott az ajtó és egy komor arcú férfi jött be rajta mögötte...Tetkóssal.
Nem hiszem el.
És ki mellett volt még az egyetlen szabad hely? Hát persze, hogy mellettem.
Nem.Hiszem.El.- motyogtam folyamatosan magamban.
Levágódott a padba és előpakolt, rám sem nézett.
- Jónapot! Figyelmet kérek! A nevem Andrew Evans. Maguknak csak Mr.Evans! - szuper, kifogtuk az év diktátorát. - Remek, aki a nevét hallja kijön, bemutatkozik, elmondja, hogy milyen hangszeren játszik, milyen zenei műfajt kedvel a legjobban és, hogy mióta zenél! Nos...Stefan Etkins!
- Khm, a nevem Stefan Etkins, tíz éves korom óta zenélek. Basszus és akusztikus gitáron játszom. Kedvenc zenei műfajom a punk és a rock.
- Remek, helyére! Melody Sanders!
Mel idegesen rám mosolygott és, mint aki kivégzésre megy, kivánszorgott a tanárhoz.
- Melody Annie Sanders a nevem, nyolc éves korom óta zongorázom és furulyázok. Szeretem a pop, kpop és a rock zenét.
- Jól van. Christmas Barnes, várjon...Igen, Christmas van ide írva - nézett fel a névsorból.
Kifelé menet még titokban lepacsiztunk Melodyval, aki csak mosolygott rám, amikor kiértem. Nyilván ez nyugtató mosoly akart lenni, rendes volt tőle.
- Christmas Barnes vagyok. Öt éves korom óta éneklek, zongorázok, dobolok, gitározok és hegedülök. Kedvenc műfajaim a kpop, pop és az...opera - néztem körbe zavaromban.
- Ilyen sok hangszeren játszik? - nézett szúrós szemekkel Mr.Evans.
- Igen - azt hiszi hazudok vagy mi?
- Hm...következő David Harris! Ó, maga az fiatalember! Remek!
Láthatólag már kiszemelte magának, láthatóan nem szimpatikus neki.
- Davis Harris vagyok. Dobolok és DJ vagyok. Szeretem a technót és a rockot.
DJ? Nem néztem volna ki belőle.
- Menjen a helyére. Nos, ahogy látom, a következő órám is magukkal lesz. Akkor szünetben készüljenek fel, órán mindenki előad valamit. Azt, amiben a legerősebb.
Nagy hangzavar támadt a teremben.
- Előadás? Ilyen hamar? Tuti nem! Nem is készültem! - suttogta mérgesen Melody.
- Ez a tanár bolond - motyogtam halkan.
- Az! Te mit fogsz csinálni? - nézett rám.
- Amiben a legerősebb vagyok, énekelni fogok.
- Mr.Harris! - szólt tanár Tetkósnak, aki odament, de még így is hallottuk, hogy mit beszélnek. - Ha valaki énekelni szeretne, akkor a te dolgod megkeresni a zene karaoke verzióját, természetesen csak aláfestő zene mehet, az ének a tanuló dolga!
- Értettem  - bólintott Dave.
Negyed órás volt a szünet, én azzal töltöttem, hogy hallgattam azt a zenét, amit énekelni fogok. Igazából nagyon izgultam. Most vagy legyűr a lampaláz vagy nem. Remélem nem hányom el magam. Nagyon régen nem énekeltem emberek előtt. Anya óta nem. Rohadt ciki lesz, ha beégek. Ezen a héten többször járattam le magam, mint egész eddigi életemben. Melody is nagyon ideges volt, az összes körmét lerágta.
- Hé, Mel! Nyugi, jó leszel. Mit adsz elő? - fogtam meg a kezét, mire ő elkezdte szorongatni.
- Zongorázni fogok. Seannal a közös számunkat játszom el - mosolyodott el.
- Gondolj Seanra, nem fogsz izgulni.
- Köszi Chris - ölelt meg.
A beszélgetésünket Tetkós végig figyelte. Egyáltalán nem volt feltűnő, á dehogy.
- Dave! Dobolni vagy DJ-zni fogsz? - kérdezte tőle Melody.
Próbálta adni a közömböst, de láttam rajta, hogy örült, hogy beszélget valakivel.
- DJ. Keverek valami jó technót.
Rá sem mertem nézni, szerencsétlen konkrétan a hátammal kommunikált. Tuti elpirultam volna, így ez tűnt a legegyszerűbb megoldásnak.
- Egy perc és csengetnek! Tyler House készüljön!
Itt kezdtem el beparázni.
- Mel! Tuti elájulok vagy lerókázom a tanárt! - néztem rá kétségbeesetten.
- A másodikat támogatom. Viccen kívül, nyugi jó leszel, legalább ötször énekelted el a számot. Csak menj ki és képzelj el mindenkit pucéran - kacagott fel.
- Az úgy rosszabb, elnevetném magam.
- Egy-két helyen én is röhögnék.
- Gonosz vagy. Inkább...
Be sem tudtam fejezni, mert megszólalt a csengő. Esküszöm láttam felcsillanni a tanár szemét. Ez egy szadista, imádja, ha valaki szarrá izgulja magát.
- Mr.House, fáradjon ki!
Tyleren az idegesség legkisebbek jele sem látszódott. Lazán kiment és előadott egy gitárszólót, minden akkordot tökéletesen pengetve.
Lassan kezdtek elfogyni az emberek. Voltak nagyon jó előadások és voltak nagyon rosszak is. Ők is csak az idegesség miatt rontottak, nem azért, mert ne lennének jók. Én is nagyon feszült vagyok, hiszen nem is volt időnk rendesen felkészülni. Legalább napok kellenek hozzá, hogy tényleg egy épkézláb dolgot hozz össze. De nem, ennek a tanárnak rögtön kell.
- Melody Sanders! Le merném fogadni, hogy furulyázni fog - nézett rá szúrósan.
- Épp ellenkezőleg, zongorázni fogok - vigyorgott rá.
Leült a hangszer elé, vett egy mély levegőt és leütötte az első hangot. Egyből felismertem. Az egyik kedvenc számom. Az Eyes, Nose, Lips tökéletesen csengett Melody előadásában. Olyan szép volt és tiszta, meg is könnyeztem és a végén hangosan, felállva tapsoltam.
- Nagyon szép volt, köszönjük. David Harris!
Ó, ez azt jelenti, hogy én leszek majd az utolsó. Viszont én leszek az egyetlen, aki énekel majd.
Tetkós olyan minden-mindegy alapon kiment és beállt a keverőpult mögé.
- Előre szólok, semmiféle trágár hangzású, durva tuc-tuc zenét nem szeretnék hallani. Egy kicsit fogja vissza magát!
- Na majd én...
-Tessék? Nem hallottam - fordult vissza hozzá.
- Semmi, megértettem - nézett rá sötéten.
- Én is így gondoltam.
Még ügyködött valamit, nem tudom, nem értek én ehez a DJ dologhoz. Elindított valami pörgős számot, ami még jó is volt, majd jött a basszus és feljebb vette a hangerőt. Azt hiszem, hogy ilyenre gondolt a tanbá tuc-tuc alatt.Mondjuk le is állította.
- Mit képzel magáról?! Mondtam, hogy semmi ilyesmit nem akarok hallani! Vagy talán maga süket?! - ordított rá.
Elég ijesztő volt.
- Sajnálom Mr.Evans, művészi szabadság, tudja - vigyorgott rá pofátlanul.
- Azonnal üljön le a helyére!
Szerintem még levegőt is elfelejtett venni, tisztára belilult a feje. Nem értem, egész jó zene volt. Meg amúgy is, ő tanár,  nem az lenne a dolga, hogy elfogadja minden gyerek ízlését? Azt akarja, hogy mindenki azt játssza, amit ő szeret vagy mi? Hát ez nem fog menni.
- Számítson rá, hogy következő órán újra bemutat valamit! Valami elfogadhatót! Különben már most elkönyvelem bukottnak! Christmas Barnes, tegyen boldoggá!
Igyekeztem húzni az időt, szépen lassan betoltam a széket, miután felálltam, leszedtem egy nemletező szöszt a pólómról, de hirtelen egy kis lökést éreztem a derekamnál. Melody volt kedves taszítani egyet rajtam, mert a tanár elég mérgesen nézett rám a tökölésem miatt.
- Énekelni szeretnék - mondtam és beálltam a mikrofon mögé.
- Mr.Harris! Keresse meg a hölgynek a kiválasztott számot!
- Mit akarsz énekelni? - pötyögött a laptopon, majd csatlakoztatta hozzá a hangfalakat.
- Girl's Day-től a Something-et - észre sem vettem, de folyamatosan őt bámultam.
Lassan én éreztem magam zavarban pofátlanságom miatt, most pont olyan vagyok, mint legutóbb ő a kocsimban.
- Ez koreai? - nézett rám furcsa arckifejezéssel. - Tudsz koreaiul?
- Középfokúm van belőle - mosolyodtam el zavaromban.
Nem miatta jöttem zavarba, hanem mert nyilván tök hülyének néz, hogy majd' anyanyelvi szinten beszélem a koreait. Tetszett a nyelv, az ország, az életfelfogás, a zenék és minden, ami azzal az országgal kapcsolatos. Mindössze ezért kezdtem el ezt a nyelvet is megtanulni, és annyira megtetszett, hogy versenyekre is mentem és hibátlanul írtam meg a vizsgát is. Tiszta strébernek gondol és lehet, hogy igaza van.
- Oké, állj a mikrofon elé és jelezz, ha indíthatom.
- Rendben.
- Mi a dal címe? - kérdezte Mr.Szadista.
- Something, a Girl's Day-től.
- Halljuk.

~~~

Don’t you look into my eyes and lie again
I’m sick of being alone (Drop it)

heun deulli neun pyojeong maltu e,
neon mweonga ittneun deuthae
ne mome bein nachseon hyanggie,
mweon gae hullin deuthae

nae chokye jjirri na bwa, heoreul jjireu nikka neokti naga
ap dwiga iraettda, jeoraettda, wae georeni
nae chokye jjirri na bwa, heoreul jjireu nikka neokti naga
wae deol keok geobi na, iseun nwa, nal sogi jima~

naman mollasseot deon, Something
bunmyeonhi neukkyeo jyeo, Must Be Something (Whoa)
ppeonhan neoui geojitmal, geuman yeogi kkaji man
Nothing, It’s Something, Stop it~ No oh~

heurin haneul sok geu mojigae, seulpi wooneun Piano
ne momye beoin nacseon hyanggi ye, meonga ye heurin deuthae

nae chokye jjirri na bwa, heoreul jjireu nikka neokti naga
ap dwiga iraettda, jeoraettda, wae georeni
nae chokye jjirri na bwa, heoreul jjireu nikka neokti naga
wae deol keok geobi na, iseun nwa, nal sogi jima~

naman mollasseot deon, Something
bunmyeonhi neukkyeo jyeo, Must Be Something (Whoa)
ppeonhan neoui geojitmal, geuman yeogi kkaji man
Nothing, It’s Something, Stop it~ No oh~

sarangeul swibge, eodeureo go hajima
huhwi hajima
sogi go, yeojal kko ori neunneon yeogi kkaji, Bye Bye Bye~ Out!

naman mollasseot deon, Something(Oh~ naman mollasseot seo)
bunmyeonhi neukkyeo jyeo, Must Be Something (bunmyeonhi neukkyeo jineun dae, Whoa)
ppeonhan neoui geojitmal, geuman yeogi kkaji man
Nothing, It’s Something, Stop it~ No oh~ (Oh~ Hey~)

naega jun sarangi neon useu wotni
naega jun sarangi jigyeo wo jyeot ni
ni apeseo boigi shireo, chamat, deon nunmul
naega jun sarangi neon useu wotni
naega jun sarangi jigyeo wo jyeot ni
urin yeogi kkaji ni, urin yeogi kkaji ni

~~

A dal közben teljesen kikapcsolt az agyam és csak a hangomra és a szövegre koncentráltam, átadtam magam a számnak. Imádom ezt a dalt, régi történet fűződik hozzá, ami által ez olyan mintha nekem készült volna. Teljesen rám illik. Szerencsére azoknak az időnek már vége van, de ez a dal mindig a szívem csücske lesz.
Gondolataimból a nagy tapsvihar rázott ki, néhányan álltak is. Nagyon jól esett, úgy látszik, még ha nem is értették a szöveget, de sikerült átadnom a dal lényegét.
- Igazán szép hangja van Mrs.Barnes - mosolygott a tanár.
Így egész kedves arca volt, többször lehetne ilyen, jól áll neki.
- Köszönöm szépen - zavarban voltam, nem szoktam hozzá, hogy mindenki engem figyel.
- Rendben, pár pillanat és csengetnek, pakoljanak és mehetnek, találkozunk következő órán. Viszont látásra!
Visszamentem a helyemre és elraktam a holmimat.
- Te! Még, hogy én nem szóltam! Gyönyörű hangod van Christmas Barnes! - nézett rám csodálattal Mel.
- Ne túlozz! Annyira nem volt jó.
- De!
- Jó, ez most mindegy, gyere menjünk - húztam ki a teremből.
A folyosón néhány diák, akik énekre járnak, megállított, hogy gratuláljon meg beszéltünk pár szót. Nem értem, én csak énekeltem, semmi extra, de nagyon aranyos volt mindenki. Azért jól esik, ha néha megdícsér valaki, ha már apám nem képes rá.
A többi óra gyorsan elment, a kémiám tényleg ötös lett és utolsó matekon írtunk egy röpdolgozatot. Alig vártam, hogy hazaérjek. Milyen fura a koleszt otthonomnak nevezni, de már egészen megszoktam ott. Háromra beestem a szobába és elterültem az ágyon. Már majdnem elaludtam, amikor eszembe jutott, hogy nekem ma randim van!
- Miért nem szóltál? - pattantam fel és rohantam a ruhás szekrényhez.
- Miről? - hagyta abba a körömfestést Melody.
- Dan! Vidámpark!
- Basszus tényleg, jajj menj el zuhanyozni, majd én keresek ruhát! - nyomta a kezembe a törülközőmet.
- Köszi! - még felkaptam a tustfürdőt, a fogkefét és a fogkrémet és rohantam a fürdőbe.
Rajtam kívül csak két lány volt még benn, nem igazán zavartak, végülis én is nő vagyok.
- Na megvan a ruha? - mentem vissza a szobába Melodyhoz.
- Igen, ez jó lesz?
Skinny jeans, fekete atléta, tornacipő. Vidámparkba tökéletes!
- Szuper, köszönöm! - felvettem őket és belebújtam a cipőbe.
- Gyere ki sminkellek és megcsinálom a hajad.
Felrakott egy kis tust, szempillaspirált, szájfényt és icipici púdert. Az egész teljesen természetes volt, nem volt benne semmi túlzó. Olyan...én voltam. A hajam göndör lett, mondjuk így is jó hosszú volt.
- Szép vagy! Be fog tojni, ha meglát! - forgatott körbe Mel.
Ekkor kivágódott az ajtó és Sean jött be rajta, mögötte Tetkóssal.
- Heló csaj...ó, hová-hová így kicsípve? - nézett végig rajtam vigyorogva.
- Találkozom valakivel.
- Randija lesz!
- Ez nem randi! Csak találkozunk - piszkáltam a körmeim.
- Tehát randi - mondta unott hangon Mel.
- Kivel? - jé, Tetkós is megszólalt.
- Nem ismered.
- Kivel? - akaratoskodott.
- Minek mondjam el, ha úgysem ismered? - kérdeztem értetlenül.
- Csak a kibaszott nevére vagyok kíváncsi! - emelte fel a hangját, mire hátraléptem egyet.
- Haver, nem látod, hogy megijeszted? - tette a vállára a kezét Sean.
- Bocs, de mennem kell - gyorsan felkaptam a táskám és kisprinteltem a szobából.
Seannak igaza volt, halálra rémített. Nem értem miért kezdett el kiabálni, de elég ijesztő volt, pedig nem is adtam okot erre a hangnemre. Tuti, hogy nem ismerik egymást Dan-el, meg amúgy is, mi köze hozzá, hogy kivel találkozom? Nem tartozom neki beszámolóval, nem vagyok senkije. Konkrétan eddig is csak pár mondatot beszéltünk, ne várja már el, hogy a nyakába ugrok és eldumcsizom neki a dolgaim. Mert nem fogom.
Sikerült elérnie, hogy felidegesítsem magam, úgy mentem végig a koleszon, mint egy fújtató bika, mindenki furcsán nézett rám. Kimentem a kapu elé és ott vartam Danre. Elővettem a táskámból egy doboz cigit, hogy rágyújtsak, de meggondoltam magam. Ez miatt nem fogok bagóhoz nyúlni! Meg amúgy is most mostam fogat. Amúgy stresszdohányos vagyok, csak akkor szívom, ha ideges vagyok vagy ha úgy érzem, szükségem van rá.
- Szia Chris - köszönt valaki a hátam mögül.
Megfordultam és Dan állt előttem, felzselézett hajjal, fehér pólóban, fekete skinny jeans-ben és barna bakancsban. Olyan...szexi volt.
- Szia - adtam neki két puszit és elindultam jobbra.
- Őő, a vidámpark erre van - mutatott az ellenkező irányba.
- Tudtam - nevettem fel.
Mostmár a helyes irányba tartottunk és beszélgettünk.
- Igazán gyönyörű vagy Chris.
- Köszönöm, te is jól nézel ki - mosolyogtam rá. - Tetszik a bakancsod, egy barátomnak is ilyen van.
- Köszi, hát igen, elég népszerű cipő.
- Figyelj, nem baj ha beugrunk a közeli boltba? Melody megkért, hogy vegyek meg neki valami újságot.
- Nem baj, ráérünk - mosolygott. - Na és hányas lett a kémiád? Nagyon izgultál miatta.
- Ja, az ötös lett. Ezt úgy mondtam, mintha olyan okos lennék. Nehogy azt hidd, hogy stréber vagyok, mert nem, csak szeretném vinni valamire és...
- Hé, Chris! Nyugi. Nem hangzott egyáltalán beképzeltnek és amúgy is, nekem tetszik, hogy ilyen okos vagy. Eddig még egy lánnyal sem találkoztam, aki okos is és szép is - fogta meg a vállam.
- Hát úgy tűnik most jött el az ideje - nyomtam egy puszit az arcára. - De menjünk, mert sosem érünk oda.

- Na mit csináljunk először? - nézett körbe Dan.
- Ú, üljünk hullámvasútra! - húztam a hosszú sorhoz izgatottan.
- Oké, de előre szólok, vagy öt perc egy menet - nézte meg a táblát.
- Nem baj, tudod, ha ilyen helyekre jövök, akkor mindenhová felülök. Ilyenkor adrenalin mániás leszek.
- Végülis ennek a helynek ez a lényege nem? Aztán nekem be ne parázz az utolsó pillanatban - nevetett.
- Haha, nem szokásom - bokszoltam a karjába.
Végre sorra kerültünk és beszálltunk. Tényleg elég kemény menet volt, folyamatosan fejre állt meg pörgött a hullámvasút. Mindezt öt percig!
- Ez nagyon durva volt - tántorogtunk le. - Gyere igyunk, aztán lövök neked valamit.
Vettünk jégkását és a céllövöldénél kaptam egy pandát.
- Köszi, nagyon aranyos - öleltem meg a plüsst.
- Hé, te panda! Az az én ölelésem - nézett rá tettetett sértettséggel, mire elnevettem magam és magamhoz szorítottam kiengesztelésül.
A hátralévő idő nagyon gyorsan elment, észre sem vettük, de már este nyolc óra volt. Olyan jól éreztem magam, Dan kedves, megértő, okos és nagyon figyelmes, szinte repül vele az idő. Mindenre felültünk és nagyon sokat nevettünk. De egyszer minden jó véget ér. Nekem muszáj visszaérnem a koleszba, ezért el is indultunk. Út közben éreztem, hogy Dan megsimítja a tenyerem és kérdőn nézett rám, mire én mosolyogva összekulcsoltam az ujjainkat.
- Köszönöm a mai napot, nagyon jól éreztem magam - mondtam, amikor oda értünk.
- Nincs mit, remélem még sokszor lesz ilyen.
- Biztosan. De mennem kell, tudod, takarodó - forgattam meg a szemeim.
- Rendben, holnap délután felhívlak jó?
- Oké, akkor holnap beszélünk.
Lehajolt és ugyanúgy, mint tegnap este, egy puszit nyomott az arcomra, amiért ma is nagyon hálás voltam, hogy még nem csókolt meg. Ez a tempó, amivel most haladunk nekem tökéletes, nem is gyors és nem is lassú.
- Jó éjt Christmas.
- Jó éjt Dan - megsimítottam a karját, majd bementem a kollégiumba.
Hirtelen olyan fáradtnak éreztem magam, mint még soha. Eddig fel sem tűnt, hogy mennyire lefárasztott a mai nap. De persze felkészültem rá, hogy még legalább egy órát fenn leszek, mert Melodynak mindent el kell majd mesélnem.Elindultam a szobánk felé, de össze futottam Tetkóssal.
- Na milyen volt a randi? - kérdezte cinikusan.
- Figyelj nem tudom mi a bajod, de nem vagyunk igazán jóban. Nem is értem miért kérdezed, amikor igazából semmi közöd hozzá.
Jó lehet, hogy bunkó voltam, de már elegem van a hangulatváltozásaiból és a bunkóságából. Amúgy is, szinte hulla vagyok, erre meg még idejön beszólni nekem.
- Nyugi, ne harapd le a fejem, csak egy kérdés volt - emelte fel a kezeit, majd el is sétált mellettem.
Még egyszer utána néztem, majd inkább egy legyintéssel tovább mentem.
A szobában mindent, szóról-szóra elmeséltem Melodynak és odaadtam neki a megvett újságot is. Nagyon örült nekem, figyelmesen végig hallgatott és néha még 'ó'-zott is. Utána már csak annyira volt erőm, hogy átöltözzek, befeküdjek az ágyba és már el is nyomott az álom.

3.fejezet - Dan

A kémia dolgozatom elég jól sikerült, legalábbis én így éreztem. Ahogy elnéztem körülöttem mindenki puskázott, pár embert rajta is kapott a tanár, ők egy jeggyel rosszabbra számíthattak.
- Nálunk senki nem mer kémián csalni, egyszer a tanár mindenkinek figyelmeztetőt adott, mert páran bénáztak - fintorodott el Melody.
Épp egy asztalhoz ültünk le a menzán, én a hozott francia salátámmal, Mel pedig a konyhai koszttal. Meg nem mondom mi volt a tányérján, de semmi bizalomgerjesztő.
- Mi lesz a következő órád? - vettem be a számba egy saláta levelet.
- Irodalom, neked?
- Pszichológia.
- Heló csajok - ült le Sean Melody mellé és egy csókot adott a szájára.
- Szia - köszöntem vissza.
- Chris, hoztam neked valamit - kezdett kotorászni a táskájában.
Meglepetten néztem rá.
Mit hozhatott Sean pont nekem?
Egy tubus olyan fogkrémet rakott az asztalra, ami olyan, mint az enyém.
- Miért kapom? - a szám elé kaptam a kezem, belelehelltem, hogy ellenőrizzem a szájszagom, mire mindketten nevetni kezdtek.
- Ne aggódj nem büdi a szád, sőt...kellemes menthol illata van - gondolkodott el Mel.
- Dave küldi, tegnap kölcsön adtad neki, de annyira rohantál, hogy ott felejtetted - mosolygott Sean.
- Ó! Miért nem ő adta vissza személyesen?
- Ma nem fogtok találkozni, pont a két ellentétes szárnyon vannak óráitok.
- Ezt honnan tudjátok? Tudtommal nem adtam meg az órarendemet - néztem rá gyanakvóan.
- Őőő...bocs lányok mennem kell, ott hagytam a levest a fizika szertárban, vagyis...futnom kell, edzés lesz, sziasztok!  - rohant el.
- Ez csak nekem volt furcsa? - fordult vissza az asztalhoz Melody
- Nem, ez tényleg az volt. Na mindegy, menjünk órára - ettem meg az utolsó falatot az ebédemből.

Eddig egyértelműen a pszichológia a kedvenc órám. A tanár kedves, nagyon jól adja le az anyagot és még sztorizgatott is nekünk. Szerettem volna vele beszélgetni óra után, de rohannom kellett az öltözőbe. Év elején kötelező volt választani egy sportot, amin majd részt veszel. Mivel a foci, kosárlabda, röplabda és egyéb társaik nem igazán fogtak meg, a futást választottam. Abban legalább nem kell fellöknöm másokat.
- Mrs.Brennan vagyok, én fogom tartani nektek ezt az órát. Gondolom mind azért vagytok itt, mert szerettek futni, remélem ez így is marad az év végéig. A tanév során lesznek verseny lehetőségek, ahová a legjobb futóinkat fogom elküldeni. Hogy kik ők, majd idővel kiderül. Most pedig álljatok oda a rajtcsíkhoz és sípszó után három kör.
Ez a nő nem viccel, ez a pálya hatalmas, hát még kétszer körbefutni! A futópálya mellet volt egy nagy focipálya. Mármint amerikai foci, amiben olyan fura alakja van a labdának. Oda most jöttek ki a fiúk, ők is a edzőjükkel beszélgettek. Remek, egy csomó fiú nézi majd végig, ahogy a két kör után összeesek és vízért könyörgök.
Szuper, ahogy látom Tetkós is köztük van.
Mert hát miért ne lenne? Tipikusan amerikai focista alkata van. Amikor észrevett pofátlanul végignézett csupasz lábaimon, amit csak egy rövidnadrág takart, majd a szemembe fúrva tekintetét, elvigyorodott. Legszívesebben oda mentem volna és letöröltem volna azt a fene nagy jókedvet az arcáról. Annyira fel tudott idegesíteni azzal, hogy így zavarba tud hozni! Ilyenkor egyszeriben elpirulok és azt sem tudom hirtelen mit csináljak.
Én csak semmitmondó arccal néztem vissza rá, nem akartam, hogy lássa, mennyire zavarba hozott.
Mrs.Brennan megfújta a sípját, mire mindenki összerezzent.
- Elhiszem milyen felemelő érzés lehet tesztoszteronban túltengő ferfiakat nézni, de örülnék, ha végre odaállnának a rajtcsíkhoz!
Feszengve ugyan, de beálltam és a következő füttyre elkezdtem futni.
Másfél kör után már rendesen kapkodtam a levegőt, de sikerült elsőnek befutnom.
- Ügyes, egész jó időt hoztál össze - nézett rám elismerően Mrs.Brennan. - Gyerünk lányok, te ott hátul, jól vagy?!
A sort záró lány láthatóan rosszul volt, kapkodta a levegőt, mintha légszomja lett volna. Hirtelen megállt és térdre esett, a kezét a mellkasához kapta. Mindannyian odarohantunk hozzá, az edző leguggolt és próbálta megnyugtatni a lányt.
- Te! Menj, hívd ide a fociedzőt, nála van asztmaspray! Siess! - kiáltott rám Mrs.Brennan.
Odasiettem a futó pályát és a foci pályát elválasztó kerítéshez, feltéptem az ajtót és odamentem az edzőhöz.
- Edző kérem jöjjön, egy lány rosszul lett, szüksége van egy asztmasprayre - hadartam el.
Amikor látták, hogy a tanár és én elhagytuk a pályát, a fiúk megálltak a játékban és minket nézték a másik oldalon.
Az edzőbának sikerült ellátnia a lányt, ahogy mind sejtettük, asztmás rohama volt, befújtak neki az ínhalátorral és már jobban is lett, de azért szünetben elkísértem az orvosiba.
- Köszi, hogy elkísértél - köszöntünk el egymástól Lindsayvel.
- Nincs mit, találkozunk legközelebb. Szia.
A többi óra gyorsan elment, már csak egy történelem volt hátra. Irodalom után beszélgettem a tanárral, ami elvette az egész szünetem és ismét pont csengetésre estem be a terembe. A tanár rá két másodpercre rontott be, akkora hévvel, hogy hátulról nekem jött és kiestek a könyveim a kezemből.
Remek, miért mindíg törin égetem be magam?!
Az osztály észre sem vette az incidenst, beszelgettek tovább, kivéve egy embert. Tetkós tekintetét végig magamon éreztem.
- Jajj, bocsánat Mrs.Barnes -  a tanárúr lehajolt a könyveimért és visszaadta őket.
- Semmi baj, én is figyelmetlen voltam - zavartan a fülem mögé tűrtem egy hajtincsemet.
Felmentem a lépcsőn és leültem a helyemre Tetkós és Sean közé.
- Hali, baba - vigyorgott rám Sean.
- Szia, helyzet? - pakoltam le az asztalra.
- Nem sok, hallom Lindsay rosszul lett.
- Igen, asztmás roham, de már jól van. De ezt honnan tudod?
- A másik pályán fociztam és láttam - vonta meg a vállát.
- Nyissátok ki a füzetet, folytatjuk az angol polgárháborút - szólított fel mindenkit a tanár.
- Értem  - motyogtam Seannak.
Nem voltam képes rendesen figyelni órán, folyamatosan mocorogtam a helyemen. Tetkós nem tudom milyen kölnit használ, de az illata olyan kellemes volt, hogy muszáj volt befognom az orrom, nehogy egyfolytában a levegőbe szimatolgassak. Mondjuk kívülről elég furcsán nézhettem ki, amit a professzor is észrevett.
- Jól van Mrs.Barnes?
- Hm? Ja, igen, persze...
A  hátralévő időben az órát bámultam, alig vártam, hogy elszabaduljak innen, így kicsengetéskor én voltam az első, aki elhúzta a csíkot a teremből.
Úgy terveztem, hogy Melodyval megyek haza, de ő Seannal ebédel egy közeli kajáldában. Kinyitottam a vezető ülés melletti ajtót, amikor Tetkóst láttam a kocsim mellett, amint a saját autójába ül be. Sikeresen mellé parkoltam. Egy darabig még vacakoltam a GPS-szel, anélkül még mindíg nem találok el a koleszig, egyébként is borzasztó a tájékozódó képességem. A kollégiumban is képes vagyok eltévedni. Nagy puffanást hallottam magam mellől.
- Picsába, ez a szar is most adja be a kaput - Tetkós idegesen rúgott bele a kérekbe.
- Minden oké? - a hangom kissé folytott volt, ezért zavartan megköszörültem.
- Mint látod, nem igazán - pillantott rám sötéten.
Kiszálltam a kocsiből és odamentem Tetkóséhoz és felemeltem a motorháztetőt. Elég bambán nézett rám. A keresztapám autószerelő volt és amikor anyuék dolgoztak, mindíg ő vigyázott rám. Olyankor általában ott voltunk a műhelyében és néztem miket ügyködik. Akaratlanul is tudtam ezt-azt a kocsikról.
- Bedöglött a motor, ezzel nem jutsz haza - húztam el a szám.
- Aha, szuper - rúgott bele még egyet.
Idegesen ácsorogtam egy helyben. Most mit kéne tennem?
- Ha gondolod akkor én elviszlek, úgyis a koleszban laksz nem? - miért jár folyton az a nagy szám?
Ha erre nem hiszi azt, hogy én is egy vagyok a sok hülye-buta-vihogó-nyálcsorgató-libák közül, akkor semmire.
- Oké, köszi - és már ment is az anyósülés felé.
Ez egyszerűbb volt, mint gondoltam.
Feszülten beültem mellé és kitolattam a parkolóból. A csend egyértelműen kínos volt, semelyikőnk sem szólalt meg, ő csak bámult kifelé az ablakon és valamin nagyon gondolkodott. A rádióhoz nyúltam, bekapcsoltam és közepes hangerőt állítottam be, azért bömböltetni mégsem akartam. Pár perc múlva annyit láttam a szemem sarkából, hogy engem néz, de nem azon a diszkrét egy-pillanatra-odanézek-és-kész módon, hanem azon az intenzív lazán-bámulom-és-nem-zavartatom-magam félén.
- Mi az? - egy idő után elég zavaró volt.
- Tudod, már egy csomószor találkoztunk, de be sem mutatkoztam. David Harris vagyok.
- Christmas Barnes - nem értettem hirtelen modorosságát, de azért kedvesen válaszoltam.
- Igen, tudom. Christmas? Elég...különleges.
- Igen, anyukám választotta, szerinte nagyon szép név és illik rám - emlékeztem vissza arra a napra, amikor én is megkérdeztem, hogy miért így nevezett el.
- Igaza van.
Zavaromban elmosolyodtam és a fülem mögé tűrtem egy hajtincsemet.
- Te hogy-hogy a koleszben laksz? - ennél jobb témát nem találtam.
- A szüleim Angliában laknak, nekem Amerika jobban bejön, ezért itt kerestem egyetemet. És te? Honnan jöttél?
- Richmondból költöztem ide apámmal.
- És nem nála laksz? - kérdezte értetlenül.
- Maradjunk annyiban, hogy megvan rá az okom...
- Értem. Sean visszaadta a fogkrémed ugye?
- Ó! Igen, köszi - hálás voltam, amiért nem firtatta tovább a témát.
- Én köszönöm. A múltkor úgy elrohantál, időm sem volt utánad vinni.
- Igen, mert...eszembe jutott valami, ami nem tűrt halasztást.
Ez annyira gyenge, hogy még ő sem hiheti, hogy igaz.
- Zavarban vagy?
- Mi? Miért? Én, dehogy!
- Elpirultál és erősen szorongatod a kormányt - vigyorgott.
Csak ekkor tűnt fel, hogy mennyire elfehéredtek az ujjaim. Ennyire átlátszó lennék? Pedig igyekeztem, hogy semmit ne vegyen észre. Nem sikerült. Az tuti, hogy nem mondom el az igazat, nem fényezem a már így is hatalmas egóját.
- Csak melegem van - ki is kapcsoltam a fűtést, csak hogy hihető legyek.
- Aha - hallatszott a hangján, hogy nem hisz nekem.
- Figyelj Tetk...vagyis David...
- Dave - javított ki.
- Az mindegy. Nem jössz be, nem vagyok olyan buta liba, hogy bedőljek ennek a kemény csávó stílusodnak, hogy aztán lehúzhasd a bugyimat. Sajnálom.
Eléggé megleptem, erre biztosan nem számított. Ő hozzá van szokva ahoz, hogy minden lányt megkaphat és most nyilván megsértettem a hiúságát ezzel a kijelentésemmel. De csak hátravetett fejjel, hangosan nevetni kezdett. Nagyon jól szórakozott...rajtam.
Ennek a srácnak tényleg semmi nem esik rosszul?!
- Csigavér, nekem semmi ilyen szándékom nem volt - tartotta fel a kezét. Időközben odaértünk, beálltam egy üres helyre és leállítottam a motort. Dave semmi jelét sem mutatta annak, hogy ki akarna szállni.
- Akkor jó. Én nem vagyok olyan lány - fordultam felé.
- Azt már elsőre láttam Cukipofa.
Csak halkan morogtam egyet a megmevezésen.
- Ne aggódj, nem akarom lehúzni a - itt újra felnevetett. - bugyidat. Köszönöm a fuvart, jövök neked egyel. Mennem kell, szia - hirtelen kipattant és beszáguldott az épületbe.
Öt percig csak bambán pislogtam magam elé, feldolgoztam az utóbbi fél órát, ami történt. Tehát semmi okom aggódni, ez a srác semmit sem akar tőlem. Ő maga mondta.
Felmentem a szobámba és nekiálltam tanulni. Na jó,  igazából csak le akartam foglalni magam, hogy ne mindig Tetkósra gondoljak, erre a tanulás tűnt a legésszerűbbnek. Estefelé már rendesen megéheztem, ezért elindultam egy közeli kajáldába. Igen, egyedül. Melodyn és Seanon kívül nincsenek barátaim, nem volt kit magammal hívnom. Nem akartam kocsival menni, gyalog húsz perc alatt oda értem.
Érkezésemet az ajtó fölé akasztott csengő jelezte, de senki nem nézett felém. Leültem egy rejtett bokszba és vártam, hogy jöjjenek felvenni a rendelésem. Nem kellett sok idő, egy körülbelül velem egy idős srác már ott is volt mellettem.
- Szia, mit hozhatok?
- Szia, párolt zöldséget szeretnék.
- Rendben - mosolygott rám, ami kiemelte jóképű arcán a gödröcskéket.
Mielőtt elindultam volna elraktam a táskámba egy könyvet, amit elő is vettem, amíg kihozták az ételt. Annyira belemerültem, hogy fel sem tűnt az újra mellettem álló pincér.
- Bocs, nem akartalak megzavarni, de itt a zöldség. Büszkeség és balítélet? - nézett a könyvemre.
- Köszi. Igen, zseniális mű.
- Szerintem is, Mr.Darcy elég fura fazon - kacsintott.
- Olvastad? - itt nevetnem kellett.
- Mi az? - nézett kérdőn.
- Semmi, csak...még sosem találkoztam olyan fiúval, aki Jane Austent olvas.
- Meglepődnél, ha tudnád miket szeretek még - nevetett fel. - Figyelj nyolckor végzek, ha gondolod várj meg, utána sétálhatunk egyet.
- Hát, nem is tudom...
Egy idegen fiúval az éjszaka közepén?
- Esküszöm nem vagyok rosszfiú, ha akarod csak a könyvekről beszélünk - emelte fel a kezeit.
- Hát, rendben.
- Szuper, de rohanok, mert a főnök megöl, akkor nyolckor - intett és már ment is.
Megnéztem az órát, ami hetet mutatott. Tehát van jó egy órám enni és olvasni. Az emberek fél nyolc körül már szállingóztak, kezdett szépen lassan kiürülni a hely, a végén már csak egyedül ültem a bokszban.
- Itt vagyok, mehetünk is. Daniel Philips, neked csak Dan - adott két puszit az arcomra.
Kissé meglepett, de nem tettem szóvá.
- Christmas Barnes.
Ebben a pár napban többször mutatkoztam be, mint eddig bármikor. De ez az "újak" átka.
- Szép név - ezt ma már másodjára hallom.
- Köszi, de neked csak Chris - utánoztam őt, mire nevetni kezdett.
- Jófej vagy Chris. Gyere, zárok és induljunk - kiterelt a kajáldából és bezárta az ajtót.
- Merre? - nézett rám.
- Arra, ott van a kolesz - mutattam jobbra.
- Á, szóval egyetemre jársz! Már értem a könyvet.
Lassan elindultunk a hűvös őszi éjszakában és csak remélni tudtam, hogy visszatalálunk.
- Ja nem, a kötelezőn már rég túl vagyok, ezt csak azért olvasom, mert ez a kedvencem.
Út közben még beszéltünk a könyvekről, de persze szóba jöttek a fontosabb témák is. Megtudtam, hogy ő törzsgyökeres amerikai, két éve végzett az egyetemen és egyedül lakik. Három fiú és egy lánytesója van, akikkel nagyon szoros a kapcsolatuk. Szeret olvasni és amerikai focizni, de nem szereti a buta lányokat. Az utolsó barátnője is az volt és állítása szerint, semmiről sem tudott vele beszélgetni. Igen, nekem sem a kedvenceim az ilyen emberek. Nagyon sok mindenben hasonlított a véleményünk. Nagyon kedves srác és tényleg nem tett semmi rosszat és nem célozgatott az út alatt. Én is meséltem magamról, sőt, meglepően sok mindent, de ő nagyon megértő volt és figyelmes. Vicces volt, mert én csak a válláig érek és egész végig felfelé néztem, a végére olyan érzésem volt, hogy tuti beállt a nyakam.
Szomorúan vettem észre, hogy már vissza is értünk. Jó, azért a húsz perces sétából is negyven perc lett.
- Örültem Chris - mosolygott le rám.
- Én is...
- Holnap van valami programod délután?
- Nincs - ásítottam egy picit, mire felkuncogott.
- Nem tartalak fel sokáig, csak azt akarom kérdezni, hogy eljössz-e velem a vidámparkba?
- Persze!
- Remek, ha négyre itt vagyok az jó? - egészen felvidult a válaszom hallatán.
- Igen, de ne haragudj, mennem kell. Még a végén az a banya a fejemet veteti.
- Rendben, jó éjt Chris - lehajolt és egy hosszú puszit nyomott az arcomra.
Tetszett, hogy nem próbálkozott egyből a csókkal. Csak egy napja ismerjük egymást és amúgy sem engedtem volna.
- Jó éjt - pirultam el
Felmentem a szobámba és már Melody is ott volt. Kíváncsian nézett rám, csípőre tett kézzel.
- Annyira aggódtam Chris, sosem tűnsz el ilyen sokáig.
- Bocsi, elmentem vacsorázni, aztán sétáltam valakivel - mosolyogtam.
- Igen? - húzta fel vigyorogva a szemöldökét. - Mindent tudni akarok!
Elmeséltem az egészet, az elejétől a végéig mindent Melodynak, aki nagyon örült nekem.
- Ez tök jó, aranyos srác lehet ez a Dan.
- Igen, az.
Semmi energiám nem volt zuhanyozni, ezért csak bedőltem az ágyba. Holnap korábban kelek majd fel és bepótolom a tusolást. Olyan fárasztó napom volt, hogy pár perc alatt elnyomott az álom.

2.fejezet - Anti depresszáns

Történelem óra végén a Tetkós -így neveztem el a mellettem ülő srácot- volt az első, aki kirohant a teremből. Láthatólag bosszús volt. Csak azt nem tudtam, hogy miattam, mert leültem mellé vagy mert alapból ilyen a természete, de mindegy is, nem az én dolgom, meg amúgy is, ha valami baja van velem, akkor idejön és a szemembe mondja. Ez így tisztességes.
Délután négykor értem haza, pedig az óráim már háromkor véget értek, de mindenképp meg akartam látogatni az egyetem könyvtárát. Kétszer akkora volt, mint az én régi sulimban, pedig az sem volt kicsi. Plusz pont, hogy itt a könyvtáros is kedves volt. Végül is sikerült kölcsönöznöm a Legyek urát.
- Szükséges még hozzá szén, klór... - már vagy fél órája a kémiát mondtam fel.
A tanár cseppet sem volt megértő, nem érdekelte, hogy ez volt az első sulis napunk a hosszú nyári szünet után, egész órán diktált és írta fel az egyenleteket a táblára. Következő órára röpdolgozatot ígért, ezért tanultam most ezerrel. Több se kéne, csak hogy rossz legyen az első jegyem, ezzel a dogával méri fel a tanár, hogy ki hogyan áll a kémiával.
- Elég már Chris, oda-vissza fújod az anyagot, ha még egyszer elmondod tuti belezavarodsz - nyaggatott Melody.
- A szén égésének egyenlete...
- Chriiiiiiis! Ez általános iskolai anyag. Figyelj, menjünk el a közeli kávézóba, lazítanod kéne egy kicsit.
- Jó menjünk, mára végeztem. A fejem tele van egyenletekkel és az angol polgárháborúval - keltem fel és ledobtam az asztalomra a töri és a kémia könyvemet. - Csak ketten megyünk?
- Igen, hacsak nem akarod, hogy még valaki jöjjön -pislogott rám.
- Ja, nem, csak kérdeztem. Mehetünk - kaptam fel a kocsikulcsot.
A kávézó nagyon hangulatos volt, bordó színű falak, nagy bokszok.
- Milyen volt az első napod? Sajnos ma csak a töri volt a közös óránk - szürcsölt bele a forró csokijába.
- Az első óra fárasztó volt, a többi elviselhető, de gazdaság földrajz nélkül is el tudnám képzelni az életem - panaszkodtam, Melody csak megértően bólintott. - És a tiéd?
- Szar volt, az összes tanár egy diktátor, leszakadt a kezem, annyit írtunk.
- Hmm. Figyelj, kérdezhetek valamit? - vettem suttogóra a hangom.
- Persze - hajolt közel bizalmasan.
- Ki az a srác, aki mellett ültem történelmen? Tudod fehér póló, sok tetkó?
- David Harris. Sean legjobb barátja. Miért, bejön? - vigyorodott el.
- Nem, dehogy!
- Chris, ő tipikusan az a srác, akivel nem érdemes kezdened, csak megbántana. Csak egyéjszakás kalandjai vannak, de nem tudom, Seannal sosem beszélünk róla, nem a mi dolgunk. Elég magának való, mindíg ezt a rideg, bunkó, elérhetetlen srácot adja.
- Értem, nem is gondoltam rá, hogy esetleg...
- Hozzád egy normális, kedves fiú illik, nem egy ilyen...fura srác - kereste a szavakat.
- Oké.
Amint hátradőltem megláttam a mellettünk lévő bokszban Tetkóst, pont egymás szemébe néztünk.
- Melody, itt az emlegetett szamár - súgtam oda neki.
- Ne is törődj vele, nem éri meg.
- Igen, tényleg nem...
De akaratlanul is folyton oda nézegettem, nem bírtam megállni. Felesleges tagadni, nagyon jól nézett ki. Fekete inget és fekete skinny jeanst viselt, barna haja fel volt zselézve, furcsán kócos, mégis rendezett hatása volt. Ezt az egész képet csak az előtte ülő, idiótán vihorászó lány tette tönkre. Tipikusan az a buta liba stílus.
- Inkább menjünk Chris, csak felidegesítjük magunkat - mosolygott rám nyugtatóan és felállt.
Kivettem a pénzt a táskámból, leraktam az asztalra és elindultunk a kijárat felé. Egy pillanatra még elkaptam Tetkós tekintetét, de nem tulajdonítottam neki nagy figyelmet. El kell kerülnöm ezt a srácot és kész. Ahogy Melody is mondta, csak megbántana.
Amikor visszaértünk a koleszbe csak arra vágytam, hogy letusolhassak.
- Jössz fürdeni? - néztem Melodyra az ajtóból.
- Még átmegyek Seanhoz, majd később zuhanyzok. Gyere, egy darabig együtt megyünk.
A fürdőnél aztán elváltak útjaink, Mel ment a barátjához, én meg egy randira a zuhanyrózsával. Amikor bementem mindenhol csobogott a víz, túl sokan voltak, olyannyira, hogy egy szabad kabin sem volt. Inkább visszamentem a szobámba.
Majd visszamegyek később.
Igazából nem lett volna baj, hogy olyan sokan voltak, de még mindíg nem barátkoztam meg ezzel a koedukált dologgal. Nem vagyok képes úgy zuhanyozni, hogy tudom, fiúk vannak körülöttem. Szegyenlős vagyok, ez van, nem tehetek róla. Eszembe jutott, hogy már két napja nem is beszéltem apával. Be is írtam a számot a telefonomba és a fülemhez emeltem a készüléket.
- Szia kislányom. Hogy vagy, milyen a suli és a kolesz?
- Szia apa, minden oké, csak hát a kolesz...
- Igen?
Nem tudtam, hogy elmonjam-e neki mi aggaszt. Nem akarom, hogy apa esetleg csak miattam belepiszkáljon itt a kollégium életébe. Még csak az kéne, de hazudni sem akarok neki...
- Hát a fürdő koedukált...
- Valóban? - hangosan belenevetett a telefonba, ami nagyon meglepett. - Ne haragudj, csak beugrott pár régi emlék. Jajj, de rég volt...
- Jólvan apa, köszi az együttérzést - mosolyodtam el.
- Ehhez a helyzethez is hozzá kell szokni kislányom, de úgy is dönthetsz, hogy ideköltözöl hozzám.
- Nem szükséges apa, de azért köszönöm. Majd még beszélünk, most mennem kell. Jóéjt.
- Rendben, jóéjt kislányom.
Miután felraktam töltőre a telefonom, felkaptam a pizsamám, a törülközőm, a neszeszeres táskám és elindultam ismét a fürdőbe.
Nagy szerencsémre most nem volt benn senki. Úgy tűnik fél tízkor üres ez a hely, tehát mindíg ilyenkor jövök majd. Megengedtem a vizet, lekaptam a ruháimat és beálltam a zuhany alá. Hajmosás közben hallottam, hogy nyitódik az ajtó és valaki matat.
- Melody, te vagy? - kiáltottam ki.
Semmi válasz, a neszezés is megszűnt. Lemostam a kezemről a habot,  megtöröltem a szemem és annyira húztam csak el a függönyt, hogy kidugjam mögüle a fejem. Rögtön meg is bántam a kíváncsiságomat, ugyanis Tetkós egy szál alsónadrágban állt középen, egyenesen a szemembe nézve.
-Úristen - motyogtam nagyon halkan és visszabújtam a függöny takarásába.
Nem tudtam mit tegyek. Ha gyorsan megfürdöm, akkor azt hiszi, hogy miatta siettem annyira, de ha lassan, akkor az furcsán venné ki magát.
Elvégre nem az övé ez a hely, én voltam itt előbb, úgy mosakszom, ahogy akarok!
Lemostam a hajamról a habot és a testemről a cseresznyevirágos tustfürdőt, majd kinyúltam a függöny mögül és láttatlanban keresni kezdtem a törülközőm, de az Istennek sem akart a kezem közé akadni. Magamban az összes káromkodást elmondtam. Hirtelen megéreztem kezem közt a puha anyagot.
Rendben, most vagy megtanult a törcsi repülni vagy Tetkós elővette a jómódorát.
Mivel a szuper törülköző elég abszurd ötlet volt, kinyögtem egy köszönöm félét, bár olyan halkan mondtam, hogy nem hibáztatnám érte, ha nem hallotta meg.
Gyorsan megszárítkoztam és a felismerés villám csapásként hasított belém. A pizsamám a törülköző mellett volt, magyarán, azt sem érem el. Végiggondoltam a lehetőségeimet. Újra megengedem a vizet, megvárom Melodyt és majd ő odaadja a cuccaimat vagy megkérem Tetkóst. Mindkét verzió elég szánalmasan nézett ki. Ha megint fürödni kezdek Tetkós tuti hülyének néz, mivel már megtörülköztem. Bolondot nem csinálok magamból, ennél jobban legalábbis nem.
Halkan megköszörültem a torkomat:
- Ööö...itt vagy még? - elég rekedten beszéltem, de ezt betudtam az idegességnek.
- Igen - mély, bariton hangja volt, tipikusan az a lábremegtetős felé.
- Ide tudnád adni a...pizsamám? - ez így kimondva még cikibb, mint gondolatban.
Halkan felkuncogott.
Ő most kinevet engem?! Hát én nem tartom olyan viccesnek ezt a szituációt.
- És ha nem adom? - éreztem, hogy vigyorog.
- Tudod mit? Inkább megvárom a barátnőmet, úgyis mindjárt itt lesz - fontam össze dacosan  a kezeim meztelen mellkasom előtt.
- Nyugi, ne kapd fel a vizet. Itt vannak a ruháid - dugta be őket a függöny mögé, de nem nézett be hozzám.
Egy plusz pont, Tetkós.
- Köszi - vettem el.
Magamra rángattam a fehérneműm, -áldtam az Istent, hogy a pizsim közé raktam, így nem látta meg őket- a rövidnadrágot és a pólót. Kiléptem a kabinból és belebújtam a papucsomba. Tetkós épp tusolt. Odamentem a csaphoz, fogat mostam és elkezdtem kifésülni a hajam. Eközben már ő is végzett a zuhanyzással és ma már másodjára, meztelen felsőtesttel odasétált mellém.
- Kérhetek a fogkrémedből?
- Mi? - annyira meglepett, hogy hozzámszólt, hogy nem igazán jutott el a tudatomig mit kérdezett.
- A fogkrémed. Kérhetek? - vigyorodott el.
- A-haaaaa - nyögtem ki nagy nehezen.
Gyorsan összeszedtem a holmimat és egy gyors 'Helló' után szinte kirontottam a fürdőből. Most tűnt csak fel, ahogy kiléptem a folyosóra, hogy ott benn milyen meleg volt a levegő.
- Ó, szia Chris - futottam bele, szó szerint Melodyba a szobánkban. - Épp most megyek fürdeni, majd jövök - és már ki is ment és elhúzott mellettem.
- Oké...Én meg lefekszem - kezdtem magamban dumálni.

- Akkor ne felejtsétek el kitölteni a lapokat, ezzel mérem fel, hogy ki milyen szinten áll a franciával - mondta el már századjára kicsengetéskor a nyelvtanárom.
Félig francia származású, az édesanyja által és szerencsére kedvesebb a kémia tanárnál, az óra azzal ment el, hogy ki mit csinált a nyáron. Mondjuk nekem ez megint elég gázra sikeresett.
- Á, új lány. Nos, állj fel, mutatkozz be és mondj néhány dolgot magadról - noszogatott.
Idegesen felálltam, utáltam a középpontban lenni, rettentő lámpalázas voltam. Kiskoromban sok óvodás és iskolás fellépéseim voltak, de semelyiken sem vettem részt, azután hogy egy ovis karácsonyi előadáson lehánytam a nézőket. Ezek után senki sem akart nekem szerepet adni, amiért hálás is voltam. Nem is hiányzott az életemből.
- A nevem Christmas Barnes - a többiek kicsit felnevettek.
Hát igen, ezzel mindenki így volt miután megtudták hogy hívnak. Szerettem a nevem, mert anyu választotta, de amióta ő nincs, nem használom. Úgy érzem, hogy senki sem tudná soha olyan szeretettel mondani, mint ő. Csak Chris lettem.
A tanár egy mosollyal bátorított.
Tetkós tekintetét is éreztem a hátamon, ugyanis igen, a francia óránk is együtt van!
- Richmondban születtem, három napja költöztem ide apával, az itteni koleszban lakom...
- És édesanyád? - érdeklődött.
A torkom elszorult, hirtelen nem tudtam semmilyen hangot kierőszakolni magamból. Mindíg ez van, ha róla kérdeztek, ez a téma nekem tabu volt, nem szerettem beszélni róla. Idegesen a halántékomra tettem a kezem, nem sírhatom el magam itt mindenki előtt! Az megalázó, egy életre elásnám magam, kicsit sem hiányzik, hogy valami ezzel kapcsolatos bugyuta jelző rámragadjon.
- Ne haragudj Christmas, nem tudtam...Nyugodtan foglalj helyet - a tanárnak leesett a tantusz és nem is feszegette a témát, a szemében megbánás és együttérzés tükröződött.
Épp ezért csengetéskor felkaptam a holmim és olyan gyorsan mentem ki a teremből, hogy majdnem orra estem a saját lábamban. Bezártam a mosdó ajtaját, nem törődve a mérgelődő lányokkal és a csapnál egy kis hidegvizet lötyköltem az arcomra. Előkutattam a táskámból egy dobozt, kivettem egy levelet és kinyomtam belőle egy fehér kis pirulát. Az anti depresszánsaim. Anyu halála után zárkózott lettem, nem voltam hajlandó senkivel beszélni és enni sem akartam. Úgy éreztem én vagyok a hibás mindenért. Akkoriban nagyon sokat fogytam, borzalmasan néztem ki, minden este sikítva ébredtem fel az álmaimból. Ezért döntött úgy apu, hogy elvisz egy pszichiáterhez, aki megállapította, hogy labilis a lelki állapotom, szorongásra hajlamos vagyok és fokozott szeretethiányom van. Azt mondta, hogy ez teljesen normális egy ilyen katasztrófa után. Mert nekem ez az volt, egy nagy katasztrófa, aminek anyám lett az áldozata.
Bevettem a gyógyszert és ittam rá egy kis vizet.
A pszichiáter hatásos volt, kirángatott a gödörből és segített feldolgozni az eseményeket, rendes volt velem és türelmes, amire nagyon nagy szükség volt, hálás vagyok neki ezért. Mostmár csak akkor kell viszzamennem hozzá, ha a piruláim receptjét akarom feliratni.
Belenéztem a nagy tükörbe, ami a mosdókagyló fölé volt felakasztva. Sikerült elernie az orvosomnak, hogy újra magamra találjak. Újra elkezdtem lovagolni, ennek köszönhetően sikerült elfogadható alakot kreálni magamnak, vállig erő fekete hajamat megnövesztettem, mostmár a derekamig ér, nagy zöld szemeim újra csillogtak, régen kongtak az ürességtől. Hát ez vagyok én.
Vettem egy mély levegőt, egy kicsit sikerült kitisztítanom a fejem, a csengő hirtelen megszólalt, amire egy kicsit megugrottam. Amikor kinyitottam az ajtót szerencsére nem vártak dühös lányok, akik revansot akartak venni rajtam, mert nem tudtak miattam pisilni. Eszembe jutott, hogy kémia órám lesz, amiből dolgozatot írok! Nagy sebességgel rohantam végig a folyosón, magamban mondva a tegnap megtanult anyagot.

1.fejezet - Melody

Kinn ültem a hátsó kertben a hintaágyunkon, kezemben a Twist Oliver. Tényleg túl korán pakoltam be, jobb híján elkeztem olvasni, nem mintha nem szeretném a könyveket, sőt!  Imádok olvasni, azt hiszem ezt anyától örököltem.
- Á, hát itt vagy - megugrottam házvezetőnőnk váratlan hangjától. - Gyere, kész a vacsora.
Felálltam és besiettem a házba, a konyhában leraktam a könyvet az asztalra és nagy léptekkel az ebédlőbe mentem. A küszöbön megtorpantam, apám háttal ült nekem. Viselete a szokásos volt, kifogástalanul vasalt ing, zakó és a hozzá tartozó nadrág. Haja rövid és barna, magas, tornász testalkat, ugyanis régen bajnok volt lólengésben, de a szülei befolyásolása által ezt a szenvedélyét elhagyta, iskolaigazgató lett és a sport, második "hobbi" szintre csúszott le.
Lassan odamentem és leültem a mellette lévő székre. Szinte észre sem vett, teljesen belemerült a kezében tartott újságba. Csak lehajtottam a fejem és vártam, hogy Molly hozza az ebédet, ami kisvártatva meg is történt.
- Jó étvágyat - mondtam halkan.
- Neked is - felvette a kanalat és enni kezdte a levest.
Az egész lakásban csak az evőezközök zaját és Molly halk dúdolását lehetett hallani.
- Köszönjük, ez igazán finom volt, hiányozni fog a főztje - törölte meg a száját apa, amikor Molly az utolsó koszos tányért is elvette az asztalról.
- Ha ezzel azt akarja mondani, hogy hiányozni fogok, akkor köszönöm, maguk is hiányozni fognak nekem - mosolygott.
Mollyt mindíg is családtagként kezeltük, nagyon rossz őt itt hagyni.
- Kislányom, menj fel a szobádba és pakolj össze - nézett keményen a szemembe.
- Már reggel bepakoltam.
- Akkor menj és segíts Mollynak mosogatni.
- Megyek, uram - felálltam az asztaltól és bementem a konyhába.
Miután végeztem felmentem a szobába. Mindenhol dobozok, a koleszba ezeknek maximum a negyedét viszem, a többi apa házában kap helyet. Ott ki lesz alakítva nekem egy szoba, amit birtokba veszek, ha jönnek a szünetek.
Eltoltam egy nagy dobozt a fürdőszoba ajtó elől, hogy be tudjak menni. Engedtem magamnak meleg vizet, tettem bele egy kis fürdősót és elővettem a pizsamám. Felkötöttem derékig erő fekete hajam, levetkőztem és bemásztam a vízbe. Egy órát, ha nem többet töltöttem a kádban, már tiszta ránc volt a bőröm. Kiszálltam, felöltöztem és fogat mostam, de már annyira fáradt voltam, csodálom, hogy nem aludtam el a fogkefével a számban. Visszamentem a szobámba és bebújtam a takaró alá.

- Kislányom, gyere már, ne húzd az időt!  - kiabálta apa már a kocsi előtt állva.
- Persze, siessek, de azért nem segítenél lecipelni a bőröndöt - morogtam halkan.
Odamentem a csomagtartóhoz és bedobtam az utolsó csomagot.
- Mehetünk - vágódtam be mellé az anyós ülésre.
Beindította a motort és elindultunk a már egy órája úton lévő teherautó után. Azt beszéltük meg, hogy először elmegyünk apu házába, ott a bútor szállítók kipakolják a holminkat és én onnan elmegyek kocsival a koleszhoz. Apu ragaszkodott hozzá, hogy vegyen nekem egy új autót, ami már ott áll az új otthona előtt.
- Inkább laksz egy kollégiumban, mint egy nagy és kényelmes otthonban? - szólalt meg hirtelen.
- Már elmondtam, hogy miért döntöttem így, apa. Kérlek ne kelljen mégegyszer.
- Rendben, te tudod.
Ezen kívül az egész utat csendben tettük meg, amikor odaértünk megvártam a bepakolást, majd aputól egy halk elköszönés után bepattantam a kocsimba, beírtam a GPS-be az útirányt és már repesztettem is. Nagyon szoktlan volt vezetni, utoljára  három hónappal ezelőtt voltam kormány mögött.
Beálltam egy parkolóba a kollégium előtt és kicibáltam a holmimat a csomagtartóból. Igazából rosszabbra számítottam, kellemeset csalódtam. Az épület fehérre volt festve, szerintem nyár végén mindíg újra mázolják, hogy a tanév kezdetére úgy nézzen ki, mintha új lenne és az ablakok is újak voltak. Mindenhol diákok nyüzsögtek, a koleszhoz tartozó park is tele volt velük, felszabadultan beszélgettek.
Lassan besétáltam a kétszárnyú ajtón és odamentem a portához, ahol egy mogorva tekintetű nő fogadott. Elmondtam a nevem, mire a kezembe nyomott egy kulcsot és elkezdett magyarázni a házirendről. Elég gusztustalan volt, mert egy hatalmas olvadós cukor volt a szájába és folyamatosan cuppogott beszéd közben.
- Elnézését Mrs...
- Miss! A helyes megszólítás, Miss Anders.
- Miss Anders, ebben a kollégiumban fiúk és lányok egyaránt laknak?
- Igen, a lányok a bal, a fiúk a jobb szárnyon. De este nyolc óra után nincs egymáshoz mászkálás, és tíz órakor lámpaoltás van! Aki ezeket nem tartja be és bármi szabálysértést követ el, az súlyos következményeket von maga után!
- Értem - bólogattam és igyekeztem nem a cukorra figyelni.
- Remek, itt vannak a könyvei, egy kinyomtatott példány a házirendről és az órarendje.
- Köszönöm, akkor megyek is - vettem át a hatalmas pakkot Miss Anderstől.
- Várjon kisasszony, van itt még...
- Jónapot Miss Anders! - suhant mellém egy lány. - Hogy van ma? Jól?  Szuper! Had jegyezzem meg, hogy nagyon csinos a kosztümje, de nekünk mennünk kell, körbevezetem az új lányt - elvette a könyveim felét és a másik kezével maga után rántott.
- Förtelmes ez a banya, bleh! Hányas a szobád? - nézett rám a folyosó közepén.
- Aaaa...negyvenkettes - vettem elő a zsebembe csúsztatott kulcsot.
- Én is abban lakom, mekkora szerencse, gyere utánam! - vigyorgott rám.
Beszálltunk egy liftbe és a lány megnyomta a negyedik emelet gombját.
- Ja, egyébként Melody vagyok, Melody Sanders - nyújtott kezet.
- Chris Barnes - ráztam meg jobbját.
- Chris, mint Christina?
- Legyen csak Chris...
- Rendben, megérkeztünk, na gyere - végigvezetett egy hosszú folyosón, majd benyitott a negyvenkettes szobába.
Ledobta a könyveim egy íróasztalra, majd mosolyogva széttárt a kezeit.
- Isten hozott az új "otthonodban" - mutatott macskakörmöket. - Ez lesz a te ágyad és asztalod.
- Köszönöm. Le kell menjek a bőröndjeimért, a nagy sietségben lenn felejtettük.
- Ha vársz egy percet, akkor mindjárt jön az erősítés - amikor kimonta hangosan kopogtak az ajtón. - Már itt is van.
- Szia, bébi - jött be egy srác az ajtón, majd mosolyogva megállt előttem. - Szia, Sean Wilde vagyok.
- Chris Barnes - pislogtam zavartan.
- Bébi, körbevezetted már? - nézett Melodyra.
- Még nem. Figyelj, lenn maradtak a cuccai, felhozod, addig mi elindulunk - csókolta meg.
- Persze.
- Akkor menjünk - ragadott karon Melody és már húzott is ki a szobából.
- Köszönöm - intettem még gyorsan Seannak, aki csak vigyorogva biccentett.
Lassan körbe sétáltunk a koleszt, minden szegletét bejárva, a végén azt hittem már leszakadnak a lábaim.
- És itt az utolsó állomás, a fürdő - nyitott ki egy nagy ajtót.
A fürdőszoba hatalmas volt, rengeteg zuhanyzóval, ennyi lány nem is volt az épületben.
- Jó nagy - néztem körbe.
- Az bizony, de előre figyelmeztetlek, koedukált.
- Koedukált? Úgy érted, együtt kell fürödni a fiúkkal? - meredtem rá hatalmas szemekkel.
- Igen, tudod az iskola, ami pénzt kap, inkább az egyetemre költi, ezt a helyet maximum minden nyáron lefestik. De ne aggódj, minden kabinnak van függönye, nem látnak majd illetéktelenek...reméljük. Na de menjünk vissza.
A szobába visszatérve, már a holmijaim fogadtak.
- Köszi Sean, ha egyedül hoztam volna fel őket, tuti még csak a másodiknál tartanék.
- Nincs mit. Chris, eljössz velünk pizzázni? - vette fel a kocsikulcsát.
- Azt hiszem kihagyom, mire kipakolok késő este lesz, de azért kösz.
- Te tudod, szia - köszöntek el.
- Sziasztok.
Igazam is lett, kilencre végeztem és volt egy órám, hogy fürödjek. Remélem senki nem megy most zuhanyozni rajtam kívül, na jó remélem egy FIÚ sem. Ennek a helynek csak ez a koedukált fürdő a hibája. Összeszedtem a pizsamám, a fogkefém és a sminklemosóm és elindultam. Nagy szerencsémre senki sem volt odabenn, így nyugodtan letusoltam, fogat mostam és leszedtem a sminket az arcomról. Nem mintha a szempillaspirálnál és szájfénynél többet használnék. Mire visszaértem a szobába Melody még sehol sem volt, pedig negyed óra múlva lámpaoltás, de mindegy, annyira elfáradtam, hogy gyorsan bebújtam az ágyba és már aludtam is.

- Jó reggelt - ugrott Melody az ágyra, mire én válaszul lelöktem. - Ouch...Gyere kelj fel, egy óra és tanítás.
- Micsoda? - ugrottam fel és rohantam a szekrényhez egy elfogadható ruhát keresni.
Felvettem egy skinny jeanst, egy atlétát és kötött pulcsit, a hajamat oldalra fontam és felvettem egy tornacipőt. Mindezt egy fél órás rekord idő alatt.
- Az első óránk ugyan az, gyere! - futottunk le a lépcsőn. - Van kocsid?  Ha nincs, marad a busz.
- Van, erre - gyorsan beszálltunk és már mentem is, amerre Melody mondta.
- Szép autó, Mercedes ugye?
- Igen, köszönöm, itt vagyunk!
Végigrohantunk az egyetemen és bevágódtunk a történelem terem ajtaján, mire mindenki odakapta a fejét. A tanár összehúzott szemöldökkel nézett ránk.
- Egy percet késtek hölgyeim! Örülök, hogy megtisztelt a jelenlétével Miss Sanders - pillantott Melodyra, aki lesütötte a szemét és megszorította a kezem.
- Elnézést professzor úr, az én hibám. Új vagyok itt és véletlenül rossz irányba vezettem...
- És kit tisztelhetünk magában?
- A nevem Chris Barnes - néztem a szemébe.
- Chris? Mint Christina? - tették fel már másodjára ezt a kérdést.
- Nem...Christmas - montam halkan.
- Tessék, nem hallottam - jött közelebb.
Remek! Jól kezdődik az első nap.
- Christmas - mondtam már sokkal hangosabban.
- Nos, Christmas Barnes, foglaljon helyet.
Lassan felsétáltam a lepcsőkön és körülbelül középen leültem (ott volt még egy hely). Jobb oldalamon ült Sean, aminek nagyon örültem, rögtön rám mosolygott, bal oldalt pedig egy srác, akinek a kézen és a mellkasán -fehér pólóján át látszott- is van tetoválás, barna haja és barna szeme van. Tipikus rosszfiú, pont olyan, akitet el szoktam kerülni. Úgy tervezem, ez most is így lesz. Látszólag nem érdekelte, hogy odaültem, továbbra is csak firkálgatott a füzetébe. Elővettem egy füzetet és egy tollat és jegyzetelni kezdtem.
- Tehát Christmas - bökött meg Sean. - Szép név - kuncogott.
- Ne is mondd, legyen inkább Chris - mosolyogtam rá.
Úgy érzem ez a nap hosszú lesz.

Prológus

Már korán reggel bepakoltam a cuccaimat, hat bőrönd megtelt a ruháimmal és egyéb holmimmal. Nem szerettem volna az utolsó pillanatra hagyni, bár most, hogy unatkozom és nincs mit csinálnom, egy kicsit megbántam. Holnap apu és én Washingtonba költözünk, legalábbis én az ottani egyetem kollégiumába, apu meg az újonnan vásárolt házába. Nagyon egyszerű oka van, hogy miért nem együtt lakunk. Apám lett az egyetem igazgatója, mivel az előzőt leváltották. Nem akarom, hogy kiderüljön, hogy rokoni kapcsolat van köztünk, ha ez még is napvilágot látna, legalább nem vele lakom és talán sikerül elkerülnöm, hogy azt higgyék bármiben is kivételezett vagyok.
Nem szívesen megyek el itthonról, szerettem az itteni egyetemre járni, bár csak egy évet töltöttem ott. Washingtonban már van egy összeszokott társaság, félek sehová sem tudok majd beilleszkedni és csak reménykedni tudok, hogy egy normális szobatársat kapok. Apa már annál inkább szabadulna innen, itt minden anyura emlékezteti, azt mondta, hogy jó lesz egy kis változás és anya is ezt akarná. Hát én nem így gondolom, de mindegy, az én véleményem anyu halála óta semmit sem számít, hat éve lassan úgy élünk egymás mellett, mint az idegenek.