3.fejezet - Dan

A kémia dolgozatom elég jól sikerült, legalábbis én így éreztem. Ahogy elnéztem körülöttem mindenki puskázott, pár embert rajta is kapott a tanár, ők egy jeggyel rosszabbra számíthattak.
- Nálunk senki nem mer kémián csalni, egyszer a tanár mindenkinek figyelmeztetőt adott, mert páran bénáztak - fintorodott el Melody.
Épp egy asztalhoz ültünk le a menzán, én a hozott francia salátámmal, Mel pedig a konyhai koszttal. Meg nem mondom mi volt a tányérján, de semmi bizalomgerjesztő.
- Mi lesz a következő órád? - vettem be a számba egy saláta levelet.
- Irodalom, neked?
- Pszichológia.
- Heló csajok - ült le Sean Melody mellé és egy csókot adott a szájára.
- Szia - köszöntem vissza.
- Chris, hoztam neked valamit - kezdett kotorászni a táskájában.
Meglepetten néztem rá.
Mit hozhatott Sean pont nekem?
Egy tubus olyan fogkrémet rakott az asztalra, ami olyan, mint az enyém.
- Miért kapom? - a szám elé kaptam a kezem, belelehelltem, hogy ellenőrizzem a szájszagom, mire mindketten nevetni kezdtek.
- Ne aggódj nem büdi a szád, sőt...kellemes menthol illata van - gondolkodott el Mel.
- Dave küldi, tegnap kölcsön adtad neki, de annyira rohantál, hogy ott felejtetted - mosolygott Sean.
- Ó! Miért nem ő adta vissza személyesen?
- Ma nem fogtok találkozni, pont a két ellentétes szárnyon vannak óráitok.
- Ezt honnan tudjátok? Tudtommal nem adtam meg az órarendemet - néztem rá gyanakvóan.
- Őőő...bocs lányok mennem kell, ott hagytam a levest a fizika szertárban, vagyis...futnom kell, edzés lesz, sziasztok!  - rohant el.
- Ez csak nekem volt furcsa? - fordult vissza az asztalhoz Melody
- Nem, ez tényleg az volt. Na mindegy, menjünk órára - ettem meg az utolsó falatot az ebédemből.

Eddig egyértelműen a pszichológia a kedvenc órám. A tanár kedves, nagyon jól adja le az anyagot és még sztorizgatott is nekünk. Szerettem volna vele beszélgetni óra után, de rohannom kellett az öltözőbe. Év elején kötelező volt választani egy sportot, amin majd részt veszel. Mivel a foci, kosárlabda, röplabda és egyéb társaik nem igazán fogtak meg, a futást választottam. Abban legalább nem kell fellöknöm másokat.
- Mrs.Brennan vagyok, én fogom tartani nektek ezt az órát. Gondolom mind azért vagytok itt, mert szerettek futni, remélem ez így is marad az év végéig. A tanév során lesznek verseny lehetőségek, ahová a legjobb futóinkat fogom elküldeni. Hogy kik ők, majd idővel kiderül. Most pedig álljatok oda a rajtcsíkhoz és sípszó után három kör.
Ez a nő nem viccel, ez a pálya hatalmas, hát még kétszer körbefutni! A futópálya mellet volt egy nagy focipálya. Mármint amerikai foci, amiben olyan fura alakja van a labdának. Oda most jöttek ki a fiúk, ők is a edzőjükkel beszélgettek. Remek, egy csomó fiú nézi majd végig, ahogy a két kör után összeesek és vízért könyörgök.
Szuper, ahogy látom Tetkós is köztük van.
Mert hát miért ne lenne? Tipikusan amerikai focista alkata van. Amikor észrevett pofátlanul végignézett csupasz lábaimon, amit csak egy rövidnadrág takart, majd a szemembe fúrva tekintetét, elvigyorodott. Legszívesebben oda mentem volna és letöröltem volna azt a fene nagy jókedvet az arcáról. Annyira fel tudott idegesíteni azzal, hogy így zavarba tud hozni! Ilyenkor egyszeriben elpirulok és azt sem tudom hirtelen mit csináljak.
Én csak semmitmondó arccal néztem vissza rá, nem akartam, hogy lássa, mennyire zavarba hozott.
Mrs.Brennan megfújta a sípját, mire mindenki összerezzent.
- Elhiszem milyen felemelő érzés lehet tesztoszteronban túltengő ferfiakat nézni, de örülnék, ha végre odaállnának a rajtcsíkhoz!
Feszengve ugyan, de beálltam és a következő füttyre elkezdtem futni.
Másfél kör után már rendesen kapkodtam a levegőt, de sikerült elsőnek befutnom.
- Ügyes, egész jó időt hoztál össze - nézett rám elismerően Mrs.Brennan. - Gyerünk lányok, te ott hátul, jól vagy?!
A sort záró lány láthatóan rosszul volt, kapkodta a levegőt, mintha légszomja lett volna. Hirtelen megállt és térdre esett, a kezét a mellkasához kapta. Mindannyian odarohantunk hozzá, az edző leguggolt és próbálta megnyugtatni a lányt.
- Te! Menj, hívd ide a fociedzőt, nála van asztmaspray! Siess! - kiáltott rám Mrs.Brennan.
Odasiettem a futó pályát és a foci pályát elválasztó kerítéshez, feltéptem az ajtót és odamentem az edzőhöz.
- Edző kérem jöjjön, egy lány rosszul lett, szüksége van egy asztmasprayre - hadartam el.
Amikor látták, hogy a tanár és én elhagytuk a pályát, a fiúk megálltak a játékban és minket nézték a másik oldalon.
Az edzőbának sikerült ellátnia a lányt, ahogy mind sejtettük, asztmás rohama volt, befújtak neki az ínhalátorral és már jobban is lett, de azért szünetben elkísértem az orvosiba.
- Köszi, hogy elkísértél - köszöntünk el egymástól Lindsayvel.
- Nincs mit, találkozunk legközelebb. Szia.
A többi óra gyorsan elment, már csak egy történelem volt hátra. Irodalom után beszélgettem a tanárral, ami elvette az egész szünetem és ismét pont csengetésre estem be a terembe. A tanár rá két másodpercre rontott be, akkora hévvel, hogy hátulról nekem jött és kiestek a könyveim a kezemből.
Remek, miért mindíg törin égetem be magam?!
Az osztály észre sem vette az incidenst, beszelgettek tovább, kivéve egy embert. Tetkós tekintetét végig magamon éreztem.
- Jajj, bocsánat Mrs.Barnes -  a tanárúr lehajolt a könyveimért és visszaadta őket.
- Semmi baj, én is figyelmetlen voltam - zavartan a fülem mögé tűrtem egy hajtincsemet.
Felmentem a lépcsőn és leültem a helyemre Tetkós és Sean közé.
- Hali, baba - vigyorgott rám Sean.
- Szia, helyzet? - pakoltam le az asztalra.
- Nem sok, hallom Lindsay rosszul lett.
- Igen, asztmás roham, de már jól van. De ezt honnan tudod?
- A másik pályán fociztam és láttam - vonta meg a vállát.
- Nyissátok ki a füzetet, folytatjuk az angol polgárháborút - szólított fel mindenkit a tanár.
- Értem  - motyogtam Seannak.
Nem voltam képes rendesen figyelni órán, folyamatosan mocorogtam a helyemen. Tetkós nem tudom milyen kölnit használ, de az illata olyan kellemes volt, hogy muszáj volt befognom az orrom, nehogy egyfolytában a levegőbe szimatolgassak. Mondjuk kívülről elég furcsán nézhettem ki, amit a professzor is észrevett.
- Jól van Mrs.Barnes?
- Hm? Ja, igen, persze...
A  hátralévő időben az órát bámultam, alig vártam, hogy elszabaduljak innen, így kicsengetéskor én voltam az első, aki elhúzta a csíkot a teremből.
Úgy terveztem, hogy Melodyval megyek haza, de ő Seannal ebédel egy közeli kajáldában. Kinyitottam a vezető ülés melletti ajtót, amikor Tetkóst láttam a kocsim mellett, amint a saját autójába ül be. Sikeresen mellé parkoltam. Egy darabig még vacakoltam a GPS-szel, anélkül még mindíg nem találok el a koleszig, egyébként is borzasztó a tájékozódó képességem. A kollégiumban is képes vagyok eltévedni. Nagy puffanást hallottam magam mellől.
- Picsába, ez a szar is most adja be a kaput - Tetkós idegesen rúgott bele a kérekbe.
- Minden oké? - a hangom kissé folytott volt, ezért zavartan megköszörültem.
- Mint látod, nem igazán - pillantott rám sötéten.
Kiszálltam a kocsiből és odamentem Tetkóséhoz és felemeltem a motorháztetőt. Elég bambán nézett rám. A keresztapám autószerelő volt és amikor anyuék dolgoztak, mindíg ő vigyázott rám. Olyankor általában ott voltunk a műhelyében és néztem miket ügyködik. Akaratlanul is tudtam ezt-azt a kocsikról.
- Bedöglött a motor, ezzel nem jutsz haza - húztam el a szám.
- Aha, szuper - rúgott bele még egyet.
Idegesen ácsorogtam egy helyben. Most mit kéne tennem?
- Ha gondolod akkor én elviszlek, úgyis a koleszban laksz nem? - miért jár folyton az a nagy szám?
Ha erre nem hiszi azt, hogy én is egy vagyok a sok hülye-buta-vihogó-nyálcsorgató-libák közül, akkor semmire.
- Oké, köszi - és már ment is az anyósülés felé.
Ez egyszerűbb volt, mint gondoltam.
Feszülten beültem mellé és kitolattam a parkolóból. A csend egyértelműen kínos volt, semelyikőnk sem szólalt meg, ő csak bámult kifelé az ablakon és valamin nagyon gondolkodott. A rádióhoz nyúltam, bekapcsoltam és közepes hangerőt állítottam be, azért bömböltetni mégsem akartam. Pár perc múlva annyit láttam a szemem sarkából, hogy engem néz, de nem azon a diszkrét egy-pillanatra-odanézek-és-kész módon, hanem azon az intenzív lazán-bámulom-és-nem-zavartatom-magam félén.
- Mi az? - egy idő után elég zavaró volt.
- Tudod, már egy csomószor találkoztunk, de be sem mutatkoztam. David Harris vagyok.
- Christmas Barnes - nem értettem hirtelen modorosságát, de azért kedvesen válaszoltam.
- Igen, tudom. Christmas? Elég...különleges.
- Igen, anyukám választotta, szerinte nagyon szép név és illik rám - emlékeztem vissza arra a napra, amikor én is megkérdeztem, hogy miért így nevezett el.
- Igaza van.
Zavaromban elmosolyodtam és a fülem mögé tűrtem egy hajtincsemet.
- Te hogy-hogy a koleszben laksz? - ennél jobb témát nem találtam.
- A szüleim Angliában laknak, nekem Amerika jobban bejön, ezért itt kerestem egyetemet. És te? Honnan jöttél?
- Richmondból költöztem ide apámmal.
- És nem nála laksz? - kérdezte értetlenül.
- Maradjunk annyiban, hogy megvan rá az okom...
- Értem. Sean visszaadta a fogkrémed ugye?
- Ó! Igen, köszi - hálás voltam, amiért nem firtatta tovább a témát.
- Én köszönöm. A múltkor úgy elrohantál, időm sem volt utánad vinni.
- Igen, mert...eszembe jutott valami, ami nem tűrt halasztást.
Ez annyira gyenge, hogy még ő sem hiheti, hogy igaz.
- Zavarban vagy?
- Mi? Miért? Én, dehogy!
- Elpirultál és erősen szorongatod a kormányt - vigyorgott.
Csak ekkor tűnt fel, hogy mennyire elfehéredtek az ujjaim. Ennyire átlátszó lennék? Pedig igyekeztem, hogy semmit ne vegyen észre. Nem sikerült. Az tuti, hogy nem mondom el az igazat, nem fényezem a már így is hatalmas egóját.
- Csak melegem van - ki is kapcsoltam a fűtést, csak hogy hihető legyek.
- Aha - hallatszott a hangján, hogy nem hisz nekem.
- Figyelj Tetk...vagyis David...
- Dave - javított ki.
- Az mindegy. Nem jössz be, nem vagyok olyan buta liba, hogy bedőljek ennek a kemény csávó stílusodnak, hogy aztán lehúzhasd a bugyimat. Sajnálom.
Eléggé megleptem, erre biztosan nem számított. Ő hozzá van szokva ahoz, hogy minden lányt megkaphat és most nyilván megsértettem a hiúságát ezzel a kijelentésemmel. De csak hátravetett fejjel, hangosan nevetni kezdett. Nagyon jól szórakozott...rajtam.
Ennek a srácnak tényleg semmi nem esik rosszul?!
- Csigavér, nekem semmi ilyen szándékom nem volt - tartotta fel a kezét. Időközben odaértünk, beálltam egy üres helyre és leállítottam a motort. Dave semmi jelét sem mutatta annak, hogy ki akarna szállni.
- Akkor jó. Én nem vagyok olyan lány - fordultam felé.
- Azt már elsőre láttam Cukipofa.
Csak halkan morogtam egyet a megmevezésen.
- Ne aggódj, nem akarom lehúzni a - itt újra felnevetett. - bugyidat. Köszönöm a fuvart, jövök neked egyel. Mennem kell, szia - hirtelen kipattant és beszáguldott az épületbe.
Öt percig csak bambán pislogtam magam elé, feldolgoztam az utóbbi fél órát, ami történt. Tehát semmi okom aggódni, ez a srác semmit sem akar tőlem. Ő maga mondta.
Felmentem a szobámba és nekiálltam tanulni. Na jó,  igazából csak le akartam foglalni magam, hogy ne mindig Tetkósra gondoljak, erre a tanulás tűnt a legésszerűbbnek. Estefelé már rendesen megéheztem, ezért elindultam egy közeli kajáldába. Igen, egyedül. Melodyn és Seanon kívül nincsenek barátaim, nem volt kit magammal hívnom. Nem akartam kocsival menni, gyalog húsz perc alatt oda értem.
Érkezésemet az ajtó fölé akasztott csengő jelezte, de senki nem nézett felém. Leültem egy rejtett bokszba és vártam, hogy jöjjenek felvenni a rendelésem. Nem kellett sok idő, egy körülbelül velem egy idős srác már ott is volt mellettem.
- Szia, mit hozhatok?
- Szia, párolt zöldséget szeretnék.
- Rendben - mosolygott rám, ami kiemelte jóképű arcán a gödröcskéket.
Mielőtt elindultam volna elraktam a táskámba egy könyvet, amit elő is vettem, amíg kihozták az ételt. Annyira belemerültem, hogy fel sem tűnt az újra mellettem álló pincér.
- Bocs, nem akartalak megzavarni, de itt a zöldség. Büszkeség és balítélet? - nézett a könyvemre.
- Köszi. Igen, zseniális mű.
- Szerintem is, Mr.Darcy elég fura fazon - kacsintott.
- Olvastad? - itt nevetnem kellett.
- Mi az? - nézett kérdőn.
- Semmi, csak...még sosem találkoztam olyan fiúval, aki Jane Austent olvas.
- Meglepődnél, ha tudnád miket szeretek még - nevetett fel. - Figyelj nyolckor végzek, ha gondolod várj meg, utána sétálhatunk egyet.
- Hát, nem is tudom...
Egy idegen fiúval az éjszaka közepén?
- Esküszöm nem vagyok rosszfiú, ha akarod csak a könyvekről beszélünk - emelte fel a kezeit.
- Hát, rendben.
- Szuper, de rohanok, mert a főnök megöl, akkor nyolckor - intett és már ment is.
Megnéztem az órát, ami hetet mutatott. Tehát van jó egy órám enni és olvasni. Az emberek fél nyolc körül már szállingóztak, kezdett szépen lassan kiürülni a hely, a végén már csak egyedül ültem a bokszban.
- Itt vagyok, mehetünk is. Daniel Philips, neked csak Dan - adott két puszit az arcomra.
Kissé meglepett, de nem tettem szóvá.
- Christmas Barnes.
Ebben a pár napban többször mutatkoztam be, mint eddig bármikor. De ez az "újak" átka.
- Szép név - ezt ma már másodjára hallom.
- Köszi, de neked csak Chris - utánoztam őt, mire nevetni kezdett.
- Jófej vagy Chris. Gyere, zárok és induljunk - kiterelt a kajáldából és bezárta az ajtót.
- Merre? - nézett rám.
- Arra, ott van a kolesz - mutattam jobbra.
- Á, szóval egyetemre jársz! Már értem a könyvet.
Lassan elindultunk a hűvös őszi éjszakában és csak remélni tudtam, hogy visszatalálunk.
- Ja nem, a kötelezőn már rég túl vagyok, ezt csak azért olvasom, mert ez a kedvencem.
Út közben még beszéltünk a könyvekről, de persze szóba jöttek a fontosabb témák is. Megtudtam, hogy ő törzsgyökeres amerikai, két éve végzett az egyetemen és egyedül lakik. Három fiú és egy lánytesója van, akikkel nagyon szoros a kapcsolatuk. Szeret olvasni és amerikai focizni, de nem szereti a buta lányokat. Az utolsó barátnője is az volt és állítása szerint, semmiről sem tudott vele beszélgetni. Igen, nekem sem a kedvenceim az ilyen emberek. Nagyon sok mindenben hasonlított a véleményünk. Nagyon kedves srác és tényleg nem tett semmi rosszat és nem célozgatott az út alatt. Én is meséltem magamról, sőt, meglepően sok mindent, de ő nagyon megértő volt és figyelmes. Vicces volt, mert én csak a válláig érek és egész végig felfelé néztem, a végére olyan érzésem volt, hogy tuti beállt a nyakam.
Szomorúan vettem észre, hogy már vissza is értünk. Jó, azért a húsz perces sétából is negyven perc lett.
- Örültem Chris - mosolygott le rám.
- Én is...
- Holnap van valami programod délután?
- Nincs - ásítottam egy picit, mire felkuncogott.
- Nem tartalak fel sokáig, csak azt akarom kérdezni, hogy eljössz-e velem a vidámparkba?
- Persze!
- Remek, ha négyre itt vagyok az jó? - egészen felvidult a válaszom hallatán.
- Igen, de ne haragudj, mennem kell. Még a végén az a banya a fejemet veteti.
- Rendben, jó éjt Chris - lehajolt és egy hosszú puszit nyomott az arcomra.
Tetszett, hogy nem próbálkozott egyből a csókkal. Csak egy napja ismerjük egymást és amúgy sem engedtem volna.
- Jó éjt - pirultam el
Felmentem a szobámba és már Melody is ott volt. Kíváncsian nézett rám, csípőre tett kézzel.
- Annyira aggódtam Chris, sosem tűnsz el ilyen sokáig.
- Bocsi, elmentem vacsorázni, aztán sétáltam valakivel - mosolyogtam.
- Igen? - húzta fel vigyorogva a szemöldökét. - Mindent tudni akarok!
Elmeséltem az egészet, az elejétől a végéig mindent Melodynak, aki nagyon örült nekem.
- Ez tök jó, aranyos srác lehet ez a Dan.
- Igen, az.
Semmi energiám nem volt zuhanyozni, ezért csak bedőltem az ágyba. Holnap korábban kelek majd fel és bepótolom a tusolást. Olyan fárasztó napom volt, hogy pár perc alatt elnyomott az álom.

2.fejezet - Anti depresszáns

Történelem óra végén a Tetkós -így neveztem el a mellettem ülő srácot- volt az első, aki kirohant a teremből. Láthatólag bosszús volt. Csak azt nem tudtam, hogy miattam, mert leültem mellé vagy mert alapból ilyen a természete, de mindegy is, nem az én dolgom, meg amúgy is, ha valami baja van velem, akkor idejön és a szemembe mondja. Ez így tisztességes.
Délután négykor értem haza, pedig az óráim már háromkor véget értek, de mindenképp meg akartam látogatni az egyetem könyvtárát. Kétszer akkora volt, mint az én régi sulimban, pedig az sem volt kicsi. Plusz pont, hogy itt a könyvtáros is kedves volt. Végül is sikerült kölcsönöznöm a Legyek urát.
- Szükséges még hozzá szén, klór... - már vagy fél órája a kémiát mondtam fel.
A tanár cseppet sem volt megértő, nem érdekelte, hogy ez volt az első sulis napunk a hosszú nyári szünet után, egész órán diktált és írta fel az egyenleteket a táblára. Következő órára röpdolgozatot ígért, ezért tanultam most ezerrel. Több se kéne, csak hogy rossz legyen az első jegyem, ezzel a dogával méri fel a tanár, hogy ki hogyan áll a kémiával.
- Elég már Chris, oda-vissza fújod az anyagot, ha még egyszer elmondod tuti belezavarodsz - nyaggatott Melody.
- A szén égésének egyenlete...
- Chriiiiiiis! Ez általános iskolai anyag. Figyelj, menjünk el a közeli kávézóba, lazítanod kéne egy kicsit.
- Jó menjünk, mára végeztem. A fejem tele van egyenletekkel és az angol polgárháborúval - keltem fel és ledobtam az asztalomra a töri és a kémia könyvemet. - Csak ketten megyünk?
- Igen, hacsak nem akarod, hogy még valaki jöjjön -pislogott rám.
- Ja, nem, csak kérdeztem. Mehetünk - kaptam fel a kocsikulcsot.
A kávézó nagyon hangulatos volt, bordó színű falak, nagy bokszok.
- Milyen volt az első napod? Sajnos ma csak a töri volt a közös óránk - szürcsölt bele a forró csokijába.
- Az első óra fárasztó volt, a többi elviselhető, de gazdaság földrajz nélkül is el tudnám képzelni az életem - panaszkodtam, Melody csak megértően bólintott. - És a tiéd?
- Szar volt, az összes tanár egy diktátor, leszakadt a kezem, annyit írtunk.
- Hmm. Figyelj, kérdezhetek valamit? - vettem suttogóra a hangom.
- Persze - hajolt közel bizalmasan.
- Ki az a srác, aki mellett ültem történelmen? Tudod fehér póló, sok tetkó?
- David Harris. Sean legjobb barátja. Miért, bejön? - vigyorodott el.
- Nem, dehogy!
- Chris, ő tipikusan az a srác, akivel nem érdemes kezdened, csak megbántana. Csak egyéjszakás kalandjai vannak, de nem tudom, Seannal sosem beszélünk róla, nem a mi dolgunk. Elég magának való, mindíg ezt a rideg, bunkó, elérhetetlen srácot adja.
- Értem, nem is gondoltam rá, hogy esetleg...
- Hozzád egy normális, kedves fiú illik, nem egy ilyen...fura srác - kereste a szavakat.
- Oké.
Amint hátradőltem megláttam a mellettünk lévő bokszban Tetkóst, pont egymás szemébe néztünk.
- Melody, itt az emlegetett szamár - súgtam oda neki.
- Ne is törődj vele, nem éri meg.
- Igen, tényleg nem...
De akaratlanul is folyton oda nézegettem, nem bírtam megállni. Felesleges tagadni, nagyon jól nézett ki. Fekete inget és fekete skinny jeanst viselt, barna haja fel volt zselézve, furcsán kócos, mégis rendezett hatása volt. Ezt az egész képet csak az előtte ülő, idiótán vihorászó lány tette tönkre. Tipikusan az a buta liba stílus.
- Inkább menjünk Chris, csak felidegesítjük magunkat - mosolygott rám nyugtatóan és felállt.
Kivettem a pénzt a táskámból, leraktam az asztalra és elindultunk a kijárat felé. Egy pillanatra még elkaptam Tetkós tekintetét, de nem tulajdonítottam neki nagy figyelmet. El kell kerülnöm ezt a srácot és kész. Ahogy Melody is mondta, csak megbántana.
Amikor visszaértünk a koleszbe csak arra vágytam, hogy letusolhassak.
- Jössz fürdeni? - néztem Melodyra az ajtóból.
- Még átmegyek Seanhoz, majd később zuhanyzok. Gyere, egy darabig együtt megyünk.
A fürdőnél aztán elváltak útjaink, Mel ment a barátjához, én meg egy randira a zuhanyrózsával. Amikor bementem mindenhol csobogott a víz, túl sokan voltak, olyannyira, hogy egy szabad kabin sem volt. Inkább visszamentem a szobámba.
Majd visszamegyek később.
Igazából nem lett volna baj, hogy olyan sokan voltak, de még mindíg nem barátkoztam meg ezzel a koedukált dologgal. Nem vagyok képes úgy zuhanyozni, hogy tudom, fiúk vannak körülöttem. Szegyenlős vagyok, ez van, nem tehetek róla. Eszembe jutott, hogy már két napja nem is beszéltem apával. Be is írtam a számot a telefonomba és a fülemhez emeltem a készüléket.
- Szia kislányom. Hogy vagy, milyen a suli és a kolesz?
- Szia apa, minden oké, csak hát a kolesz...
- Igen?
Nem tudtam, hogy elmonjam-e neki mi aggaszt. Nem akarom, hogy apa esetleg csak miattam belepiszkáljon itt a kollégium életébe. Még csak az kéne, de hazudni sem akarok neki...
- Hát a fürdő koedukált...
- Valóban? - hangosan belenevetett a telefonba, ami nagyon meglepett. - Ne haragudj, csak beugrott pár régi emlék. Jajj, de rég volt...
- Jólvan apa, köszi az együttérzést - mosolyodtam el.
- Ehhez a helyzethez is hozzá kell szokni kislányom, de úgy is dönthetsz, hogy ideköltözöl hozzám.
- Nem szükséges apa, de azért köszönöm. Majd még beszélünk, most mennem kell. Jóéjt.
- Rendben, jóéjt kislányom.
Miután felraktam töltőre a telefonom, felkaptam a pizsamám, a törülközőm, a neszeszeres táskám és elindultam ismét a fürdőbe.
Nagy szerencsémre most nem volt benn senki. Úgy tűnik fél tízkor üres ez a hely, tehát mindíg ilyenkor jövök majd. Megengedtem a vizet, lekaptam a ruháimat és beálltam a zuhany alá. Hajmosás közben hallottam, hogy nyitódik az ajtó és valaki matat.
- Melody, te vagy? - kiáltottam ki.
Semmi válasz, a neszezés is megszűnt. Lemostam a kezemről a habot,  megtöröltem a szemem és annyira húztam csak el a függönyt, hogy kidugjam mögüle a fejem. Rögtön meg is bántam a kíváncsiságomat, ugyanis Tetkós egy szál alsónadrágban állt középen, egyenesen a szemembe nézve.
-Úristen - motyogtam nagyon halkan és visszabújtam a függöny takarásába.
Nem tudtam mit tegyek. Ha gyorsan megfürdöm, akkor azt hiszi, hogy miatta siettem annyira, de ha lassan, akkor az furcsán venné ki magát.
Elvégre nem az övé ez a hely, én voltam itt előbb, úgy mosakszom, ahogy akarok!
Lemostam a hajamról a habot és a testemről a cseresznyevirágos tustfürdőt, majd kinyúltam a függöny mögül és láttatlanban keresni kezdtem a törülközőm, de az Istennek sem akart a kezem közé akadni. Magamban az összes káromkodást elmondtam. Hirtelen megéreztem kezem közt a puha anyagot.
Rendben, most vagy megtanult a törcsi repülni vagy Tetkós elővette a jómódorát.
Mivel a szuper törülköző elég abszurd ötlet volt, kinyögtem egy köszönöm félét, bár olyan halkan mondtam, hogy nem hibáztatnám érte, ha nem hallotta meg.
Gyorsan megszárítkoztam és a felismerés villám csapásként hasított belém. A pizsamám a törülköző mellett volt, magyarán, azt sem érem el. Végiggondoltam a lehetőségeimet. Újra megengedem a vizet, megvárom Melodyt és majd ő odaadja a cuccaimat vagy megkérem Tetkóst. Mindkét verzió elég szánalmasan nézett ki. Ha megint fürödni kezdek Tetkós tuti hülyének néz, mivel már megtörülköztem. Bolondot nem csinálok magamból, ennél jobban legalábbis nem.
Halkan megköszörültem a torkomat:
- Ööö...itt vagy még? - elég rekedten beszéltem, de ezt betudtam az idegességnek.
- Igen - mély, bariton hangja volt, tipikusan az a lábremegtetős felé.
- Ide tudnád adni a...pizsamám? - ez így kimondva még cikibb, mint gondolatban.
Halkan felkuncogott.
Ő most kinevet engem?! Hát én nem tartom olyan viccesnek ezt a szituációt.
- És ha nem adom? - éreztem, hogy vigyorog.
- Tudod mit? Inkább megvárom a barátnőmet, úgyis mindjárt itt lesz - fontam össze dacosan  a kezeim meztelen mellkasom előtt.
- Nyugi, ne kapd fel a vizet. Itt vannak a ruháid - dugta be őket a függöny mögé, de nem nézett be hozzám.
Egy plusz pont, Tetkós.
- Köszi - vettem el.
Magamra rángattam a fehérneműm, -áldtam az Istent, hogy a pizsim közé raktam, így nem látta meg őket- a rövidnadrágot és a pólót. Kiléptem a kabinból és belebújtam a papucsomba. Tetkós épp tusolt. Odamentem a csaphoz, fogat mostam és elkezdtem kifésülni a hajam. Eközben már ő is végzett a zuhanyzással és ma már másodjára, meztelen felsőtesttel odasétált mellém.
- Kérhetek a fogkrémedből?
- Mi? - annyira meglepett, hogy hozzámszólt, hogy nem igazán jutott el a tudatomig mit kérdezett.
- A fogkrémed. Kérhetek? - vigyorodott el.
- A-haaaaa - nyögtem ki nagy nehezen.
Gyorsan összeszedtem a holmimat és egy gyors 'Helló' után szinte kirontottam a fürdőből. Most tűnt csak fel, ahogy kiléptem a folyosóra, hogy ott benn milyen meleg volt a levegő.
- Ó, szia Chris - futottam bele, szó szerint Melodyba a szobánkban. - Épp most megyek fürdeni, majd jövök - és már ki is ment és elhúzott mellettem.
- Oké...Én meg lefekszem - kezdtem magamban dumálni.

- Akkor ne felejtsétek el kitölteni a lapokat, ezzel mérem fel, hogy ki milyen szinten áll a franciával - mondta el már századjára kicsengetéskor a nyelvtanárom.
Félig francia származású, az édesanyja által és szerencsére kedvesebb a kémia tanárnál, az óra azzal ment el, hogy ki mit csinált a nyáron. Mondjuk nekem ez megint elég gázra sikeresett.
- Á, új lány. Nos, állj fel, mutatkozz be és mondj néhány dolgot magadról - noszogatott.
Idegesen felálltam, utáltam a középpontban lenni, rettentő lámpalázas voltam. Kiskoromban sok óvodás és iskolás fellépéseim voltak, de semelyiken sem vettem részt, azután hogy egy ovis karácsonyi előadáson lehánytam a nézőket. Ezek után senki sem akart nekem szerepet adni, amiért hálás is voltam. Nem is hiányzott az életemből.
- A nevem Christmas Barnes - a többiek kicsit felnevettek.
Hát igen, ezzel mindenki így volt miután megtudták hogy hívnak. Szerettem a nevem, mert anyu választotta, de amióta ő nincs, nem használom. Úgy érzem, hogy senki sem tudná soha olyan szeretettel mondani, mint ő. Csak Chris lettem.
A tanár egy mosollyal bátorított.
Tetkós tekintetét is éreztem a hátamon, ugyanis igen, a francia óránk is együtt van!
- Richmondban születtem, három napja költöztem ide apával, az itteni koleszban lakom...
- És édesanyád? - érdeklődött.
A torkom elszorult, hirtelen nem tudtam semmilyen hangot kierőszakolni magamból. Mindíg ez van, ha róla kérdeztek, ez a téma nekem tabu volt, nem szerettem beszélni róla. Idegesen a halántékomra tettem a kezem, nem sírhatom el magam itt mindenki előtt! Az megalázó, egy életre elásnám magam, kicsit sem hiányzik, hogy valami ezzel kapcsolatos bugyuta jelző rámragadjon.
- Ne haragudj Christmas, nem tudtam...Nyugodtan foglalj helyet - a tanárnak leesett a tantusz és nem is feszegette a témát, a szemében megbánás és együttérzés tükröződött.
Épp ezért csengetéskor felkaptam a holmim és olyan gyorsan mentem ki a teremből, hogy majdnem orra estem a saját lábamban. Bezártam a mosdó ajtaját, nem törődve a mérgelődő lányokkal és a csapnál egy kis hidegvizet lötyköltem az arcomra. Előkutattam a táskámból egy dobozt, kivettem egy levelet és kinyomtam belőle egy fehér kis pirulát. Az anti depresszánsaim. Anyu halála után zárkózott lettem, nem voltam hajlandó senkivel beszélni és enni sem akartam. Úgy éreztem én vagyok a hibás mindenért. Akkoriban nagyon sokat fogytam, borzalmasan néztem ki, minden este sikítva ébredtem fel az álmaimból. Ezért döntött úgy apu, hogy elvisz egy pszichiáterhez, aki megállapította, hogy labilis a lelki állapotom, szorongásra hajlamos vagyok és fokozott szeretethiányom van. Azt mondta, hogy ez teljesen normális egy ilyen katasztrófa után. Mert nekem ez az volt, egy nagy katasztrófa, aminek anyám lett az áldozata.
Bevettem a gyógyszert és ittam rá egy kis vizet.
A pszichiáter hatásos volt, kirángatott a gödörből és segített feldolgozni az eseményeket, rendes volt velem és türelmes, amire nagyon nagy szükség volt, hálás vagyok neki ezért. Mostmár csak akkor kell viszzamennem hozzá, ha a piruláim receptjét akarom feliratni.
Belenéztem a nagy tükörbe, ami a mosdókagyló fölé volt felakasztva. Sikerült elernie az orvosomnak, hogy újra magamra találjak. Újra elkezdtem lovagolni, ennek köszönhetően sikerült elfogadható alakot kreálni magamnak, vállig erő fekete hajamat megnövesztettem, mostmár a derekamig ér, nagy zöld szemeim újra csillogtak, régen kongtak az ürességtől. Hát ez vagyok én.
Vettem egy mély levegőt, egy kicsit sikerült kitisztítanom a fejem, a csengő hirtelen megszólalt, amire egy kicsit megugrottam. Amikor kinyitottam az ajtót szerencsére nem vártak dühös lányok, akik revansot akartak venni rajtam, mert nem tudtak miattam pisilni. Eszembe jutott, hogy kémia órám lesz, amiből dolgozatot írok! Nagy sebességgel rohantam végig a folyosón, magamban mondva a tegnap megtanult anyagot.

1.fejezet - Melody

Kinn ültem a hátsó kertben a hintaágyunkon, kezemben a Twist Oliver. Tényleg túl korán pakoltam be, jobb híján elkeztem olvasni, nem mintha nem szeretném a könyveket, sőt!  Imádok olvasni, azt hiszem ezt anyától örököltem.
- Á, hát itt vagy - megugrottam házvezetőnőnk váratlan hangjától. - Gyere, kész a vacsora.
Felálltam és besiettem a házba, a konyhában leraktam a könyvet az asztalra és nagy léptekkel az ebédlőbe mentem. A küszöbön megtorpantam, apám háttal ült nekem. Viselete a szokásos volt, kifogástalanul vasalt ing, zakó és a hozzá tartozó nadrág. Haja rövid és barna, magas, tornász testalkat, ugyanis régen bajnok volt lólengésben, de a szülei befolyásolása által ezt a szenvedélyét elhagyta, iskolaigazgató lett és a sport, második "hobbi" szintre csúszott le.
Lassan odamentem és leültem a mellette lévő székre. Szinte észre sem vett, teljesen belemerült a kezében tartott újságba. Csak lehajtottam a fejem és vártam, hogy Molly hozza az ebédet, ami kisvártatva meg is történt.
- Jó étvágyat - mondtam halkan.
- Neked is - felvette a kanalat és enni kezdte a levest.
Az egész lakásban csak az evőezközök zaját és Molly halk dúdolását lehetett hallani.
- Köszönjük, ez igazán finom volt, hiányozni fog a főztje - törölte meg a száját apa, amikor Molly az utolsó koszos tányért is elvette az asztalról.
- Ha ezzel azt akarja mondani, hogy hiányozni fogok, akkor köszönöm, maguk is hiányozni fognak nekem - mosolygott.
Mollyt mindíg is családtagként kezeltük, nagyon rossz őt itt hagyni.
- Kislányom, menj fel a szobádba és pakolj össze - nézett keményen a szemembe.
- Már reggel bepakoltam.
- Akkor menj és segíts Mollynak mosogatni.
- Megyek, uram - felálltam az asztaltól és bementem a konyhába.
Miután végeztem felmentem a szobába. Mindenhol dobozok, a koleszba ezeknek maximum a negyedét viszem, a többi apa házában kap helyet. Ott ki lesz alakítva nekem egy szoba, amit birtokba veszek, ha jönnek a szünetek.
Eltoltam egy nagy dobozt a fürdőszoba ajtó elől, hogy be tudjak menni. Engedtem magamnak meleg vizet, tettem bele egy kis fürdősót és elővettem a pizsamám. Felkötöttem derékig erő fekete hajam, levetkőztem és bemásztam a vízbe. Egy órát, ha nem többet töltöttem a kádban, már tiszta ránc volt a bőröm. Kiszálltam, felöltöztem és fogat mostam, de már annyira fáradt voltam, csodálom, hogy nem aludtam el a fogkefével a számban. Visszamentem a szobámba és bebújtam a takaró alá.

- Kislányom, gyere már, ne húzd az időt!  - kiabálta apa már a kocsi előtt állva.
- Persze, siessek, de azért nem segítenél lecipelni a bőröndöt - morogtam halkan.
Odamentem a csomagtartóhoz és bedobtam az utolsó csomagot.
- Mehetünk - vágódtam be mellé az anyós ülésre.
Beindította a motort és elindultunk a már egy órája úton lévő teherautó után. Azt beszéltük meg, hogy először elmegyünk apu házába, ott a bútor szállítók kipakolják a holminkat és én onnan elmegyek kocsival a koleszhoz. Apu ragaszkodott hozzá, hogy vegyen nekem egy új autót, ami már ott áll az új otthona előtt.
- Inkább laksz egy kollégiumban, mint egy nagy és kényelmes otthonban? - szólalt meg hirtelen.
- Már elmondtam, hogy miért döntöttem így, apa. Kérlek ne kelljen mégegyszer.
- Rendben, te tudod.
Ezen kívül az egész utat csendben tettük meg, amikor odaértünk megvártam a bepakolást, majd aputól egy halk elköszönés után bepattantam a kocsimba, beírtam a GPS-be az útirányt és már repesztettem is. Nagyon szoktlan volt vezetni, utoljára  három hónappal ezelőtt voltam kormány mögött.
Beálltam egy parkolóba a kollégium előtt és kicibáltam a holmimat a csomagtartóból. Igazából rosszabbra számítottam, kellemeset csalódtam. Az épület fehérre volt festve, szerintem nyár végén mindíg újra mázolják, hogy a tanév kezdetére úgy nézzen ki, mintha új lenne és az ablakok is újak voltak. Mindenhol diákok nyüzsögtek, a koleszhoz tartozó park is tele volt velük, felszabadultan beszélgettek.
Lassan besétáltam a kétszárnyú ajtón és odamentem a portához, ahol egy mogorva tekintetű nő fogadott. Elmondtam a nevem, mire a kezembe nyomott egy kulcsot és elkezdett magyarázni a házirendről. Elég gusztustalan volt, mert egy hatalmas olvadós cukor volt a szájába és folyamatosan cuppogott beszéd közben.
- Elnézését Mrs...
- Miss! A helyes megszólítás, Miss Anders.
- Miss Anders, ebben a kollégiumban fiúk és lányok egyaránt laknak?
- Igen, a lányok a bal, a fiúk a jobb szárnyon. De este nyolc óra után nincs egymáshoz mászkálás, és tíz órakor lámpaoltás van! Aki ezeket nem tartja be és bármi szabálysértést követ el, az súlyos következményeket von maga után!
- Értem - bólogattam és igyekeztem nem a cukorra figyelni.
- Remek, itt vannak a könyvei, egy kinyomtatott példány a házirendről és az órarendje.
- Köszönöm, akkor megyek is - vettem át a hatalmas pakkot Miss Anderstől.
- Várjon kisasszony, van itt még...
- Jónapot Miss Anders! - suhant mellém egy lány. - Hogy van ma? Jól?  Szuper! Had jegyezzem meg, hogy nagyon csinos a kosztümje, de nekünk mennünk kell, körbevezetem az új lányt - elvette a könyveim felét és a másik kezével maga után rántott.
- Förtelmes ez a banya, bleh! Hányas a szobád? - nézett rám a folyosó közepén.
- Aaaa...negyvenkettes - vettem elő a zsebembe csúsztatott kulcsot.
- Én is abban lakom, mekkora szerencse, gyere utánam! - vigyorgott rám.
Beszálltunk egy liftbe és a lány megnyomta a negyedik emelet gombját.
- Ja, egyébként Melody vagyok, Melody Sanders - nyújtott kezet.
- Chris Barnes - ráztam meg jobbját.
- Chris, mint Christina?
- Legyen csak Chris...
- Rendben, megérkeztünk, na gyere - végigvezetett egy hosszú folyosón, majd benyitott a negyvenkettes szobába.
Ledobta a könyveim egy íróasztalra, majd mosolyogva széttárt a kezeit.
- Isten hozott az új "otthonodban" - mutatott macskakörmöket. - Ez lesz a te ágyad és asztalod.
- Köszönöm. Le kell menjek a bőröndjeimért, a nagy sietségben lenn felejtettük.
- Ha vársz egy percet, akkor mindjárt jön az erősítés - amikor kimonta hangosan kopogtak az ajtón. - Már itt is van.
- Szia, bébi - jött be egy srác az ajtón, majd mosolyogva megállt előttem. - Szia, Sean Wilde vagyok.
- Chris Barnes - pislogtam zavartan.
- Bébi, körbevezetted már? - nézett Melodyra.
- Még nem. Figyelj, lenn maradtak a cuccai, felhozod, addig mi elindulunk - csókolta meg.
- Persze.
- Akkor menjünk - ragadott karon Melody és már húzott is ki a szobából.
- Köszönöm - intettem még gyorsan Seannak, aki csak vigyorogva biccentett.
Lassan körbe sétáltunk a koleszt, minden szegletét bejárva, a végén azt hittem már leszakadnak a lábaim.
- És itt az utolsó állomás, a fürdő - nyitott ki egy nagy ajtót.
A fürdőszoba hatalmas volt, rengeteg zuhanyzóval, ennyi lány nem is volt az épületben.
- Jó nagy - néztem körbe.
- Az bizony, de előre figyelmeztetlek, koedukált.
- Koedukált? Úgy érted, együtt kell fürödni a fiúkkal? - meredtem rá hatalmas szemekkel.
- Igen, tudod az iskola, ami pénzt kap, inkább az egyetemre költi, ezt a helyet maximum minden nyáron lefestik. De ne aggódj, minden kabinnak van függönye, nem látnak majd illetéktelenek...reméljük. Na de menjünk vissza.
A szobába visszatérve, már a holmijaim fogadtak.
- Köszi Sean, ha egyedül hoztam volna fel őket, tuti még csak a másodiknál tartanék.
- Nincs mit. Chris, eljössz velünk pizzázni? - vette fel a kocsikulcsát.
- Azt hiszem kihagyom, mire kipakolok késő este lesz, de azért kösz.
- Te tudod, szia - köszöntek el.
- Sziasztok.
Igazam is lett, kilencre végeztem és volt egy órám, hogy fürödjek. Remélem senki nem megy most zuhanyozni rajtam kívül, na jó remélem egy FIÚ sem. Ennek a helynek csak ez a koedukált fürdő a hibája. Összeszedtem a pizsamám, a fogkefém és a sminklemosóm és elindultam. Nagy szerencsémre senki sem volt odabenn, így nyugodtan letusoltam, fogat mostam és leszedtem a sminket az arcomról. Nem mintha a szempillaspirálnál és szájfénynél többet használnék. Mire visszaértem a szobába Melody még sehol sem volt, pedig negyed óra múlva lámpaoltás, de mindegy, annyira elfáradtam, hogy gyorsan bebújtam az ágyba és már aludtam is.

- Jó reggelt - ugrott Melody az ágyra, mire én válaszul lelöktem. - Ouch...Gyere kelj fel, egy óra és tanítás.
- Micsoda? - ugrottam fel és rohantam a szekrényhez egy elfogadható ruhát keresni.
Felvettem egy skinny jeanst, egy atlétát és kötött pulcsit, a hajamat oldalra fontam és felvettem egy tornacipőt. Mindezt egy fél órás rekord idő alatt.
- Az első óránk ugyan az, gyere! - futottunk le a lépcsőn. - Van kocsid?  Ha nincs, marad a busz.
- Van, erre - gyorsan beszálltunk és már mentem is, amerre Melody mondta.
- Szép autó, Mercedes ugye?
- Igen, köszönöm, itt vagyunk!
Végigrohantunk az egyetemen és bevágódtunk a történelem terem ajtaján, mire mindenki odakapta a fejét. A tanár összehúzott szemöldökkel nézett ránk.
- Egy percet késtek hölgyeim! Örülök, hogy megtisztelt a jelenlétével Miss Sanders - pillantott Melodyra, aki lesütötte a szemét és megszorította a kezem.
- Elnézést professzor úr, az én hibám. Új vagyok itt és véletlenül rossz irányba vezettem...
- És kit tisztelhetünk magában?
- A nevem Chris Barnes - néztem a szemébe.
- Chris? Mint Christina? - tették fel már másodjára ezt a kérdést.
- Nem...Christmas - montam halkan.
- Tessék, nem hallottam - jött közelebb.
Remek! Jól kezdődik az első nap.
- Christmas - mondtam már sokkal hangosabban.
- Nos, Christmas Barnes, foglaljon helyet.
Lassan felsétáltam a lepcsőkön és körülbelül középen leültem (ott volt még egy hely). Jobb oldalamon ült Sean, aminek nagyon örültem, rögtön rám mosolygott, bal oldalt pedig egy srác, akinek a kézen és a mellkasán -fehér pólóján át látszott- is van tetoválás, barna haja és barna szeme van. Tipikus rosszfiú, pont olyan, akitet el szoktam kerülni. Úgy tervezem, ez most is így lesz. Látszólag nem érdekelte, hogy odaültem, továbbra is csak firkálgatott a füzetébe. Elővettem egy füzetet és egy tollat és jegyzetelni kezdtem.
- Tehát Christmas - bökött meg Sean. - Szép név - kuncogott.
- Ne is mondd, legyen inkább Chris - mosolyogtam rá.
Úgy érzem ez a nap hosszú lesz.

Prológus

Már korán reggel bepakoltam a cuccaimat, hat bőrönd megtelt a ruháimmal és egyéb holmimmal. Nem szerettem volna az utolsó pillanatra hagyni, bár most, hogy unatkozom és nincs mit csinálnom, egy kicsit megbántam. Holnap apu és én Washingtonba költözünk, legalábbis én az ottani egyetem kollégiumába, apu meg az újonnan vásárolt házába. Nagyon egyszerű oka van, hogy miért nem együtt lakunk. Apám lett az egyetem igazgatója, mivel az előzőt leváltották. Nem akarom, hogy kiderüljön, hogy rokoni kapcsolat van köztünk, ha ez még is napvilágot látna, legalább nem vele lakom és talán sikerül elkerülnöm, hogy azt higgyék bármiben is kivételezett vagyok.
Nem szívesen megyek el itthonról, szerettem az itteni egyetemre járni, bár csak egy évet töltöttem ott. Washingtonban már van egy összeszokott társaság, félek sehová sem tudok majd beilleszkedni és csak reménykedni tudok, hogy egy normális szobatársat kapok. Apa már annál inkább szabadulna innen, itt minden anyura emlékezteti, azt mondta, hogy jó lesz egy kis változás és anya is ezt akarná. Hát én nem így gondolom, de mindegy, az én véleményem anyu halála óta semmit sem számít, hat éve lassan úgy élünk egymás mellett, mint az idegenek.